Hiszem és vallom

Ünnepi fogadalomtétel

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
A beregszászi konfirmandusok és lelkészeik

Az elmúlt héten ünnepi istentiszteletek keretében tartottak konfirmációt a kárpátaljai református gyülekezetekben. Tavaly ilyenkor 101 egyházközségben 1191 fiatal vallotta meg nyilvánosan Jézus Krisztusba vetett hitét, idén, az előzetes becslések szerint, másfél ezren tettek konfirmandusi fogadalmat.

Beregsomban áldozócsütörtök ünnepén tíz fiatal állhatott a virággal díszített Úr asztala elé. Bizonyságtételük előtt Sütő László lelkipásztor köszöntötte a leendő felnőtt egyháztagokat, arra buzdítva őket, hogy legyenek hűek mindhalálig: hűek szüleikhez, egyházukhoz, hitükhöz, de mindenekfölött Istenhez.

A derceni református gyülekezetben Zsukovszky Miklós lelkipásztor vezetésével ez alkalommal 37 fiatal készült fel a konfirmációra. A tanítványoknak azt kell tenniük, amit a Mester elvár tőlük: állást foglalni és tanúskodni a hit mellett – hangzott el a lelkész köszöntőjében. Ezt követően a konfirmandusok adtak számot igeismeretükről, majd az ünnepélyes fogadalomtétel után személyre szóló áldással térhettek haza.

Beregszászban a vasárnapi istentisztelet keretében került sor a konfirmációra. „Ím béjöttünk nagy örömmel” – zengte a helyi református gyülekezet, miközben Taracközi Ferenc beosztott lelkipásztor vezetésével bevonult a konfirmandussereg. A kétévi felkészítés próbatételeit ezúttal tizenketten vették sikerrel, hét lány és öt fiú, akiket Taracközi Gerzson lelkipásztor Júdás levele alapján így biztatott: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván szent Lélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.”

Az igehirdetést követően a fiatalok számot adtak vallás- és énekismeretükről, majd Taracközi Gerzson tiszteletes indította útnak őket egy-egy áldással. A gyülekezet nevében Dancs János gondnok köszöntötte az ünnepelteket két ószövetségi igével, s reményét fejezte ki, hogy a fiatalok otthonra találnak a gyülekezet közösségében.

O.T.