A magyar nyelv ünnepe volt

Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedő Bátyúban

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Tizenkilenc diák érkezett a megye gimnáziumaiból és középiskoláiból, hogy megméresse magát a Péchy Blanka által harminc évvel ezelőtt Magyarországon kezdeményezett s elindított Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedő megyei döntőjén, melyre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében került sor május 11-én a Bátyúi Középiskolában.

Szántó Edit, a Bátyúi Középiskola magyartanára, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a szervezők nevében a jelenlevőket, s az anyanyelv fontosságát hangsúlyozva megjegyezte: megmaradásunk feltétele nyelvünk ápolása. Bagu Balázs pedagógus a beszédünkben megfigyelhető szláv hatásokról értekezett, majd Csoma Sándor, a Bátyúi Középiskola igazgatója nyitotta meg a kétfordulós vetélkedőt.

Az első fordulóban 45, a másodikban pedig 90 pontot szerezhettek a versenyzők, azaz a versenyen összesen 135 pontot gyűjthettek.

Az első fordulóban a 19 résztvevőnek egy, az egész nyelvtant felölelő, 20 feladatot tartalmazó feladatlapot kellett kitöltenie. A második, szóbeli fordulóban pedig a tanulók az alábbi négy téma közül választhattak: 1) Magyar igazolványt kaptam – hangos töprengés; 2) Kossuth öröksége – Kossuth Lajos születése 200. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepi beszéd; 3) Szükségem van-e reklámokra – vitaindító beszéd egy baráti társaságban; 4) A legkedvesebb élményem a 2001–2002-es tanévben. A szervezők e beszédművekkel azt szerették volna lemérni, milyen a gyerekek szókincse, hogyan tudják magukat kifejezni, milyen a hangképzésük stb.

Végül sor került az eredményhirdetésre, azaz ismeretessé vált, kik képviselik Kárpátalját az októberben Sátoraljaújhelyen sorra kerülő döntőn, melyen a határon túliak külön kategóriában indulnak. Hatodik helyezett lett Kvakovszky Magdolna, a Csapi Középiskola tanulója, ötödik helyen végzett Csornovics István, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola tanulója, a negyedik helyet Marosi Katalin, a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulója szerezte meg. A harmadik hely Dublyák Mariannát, a Beregi Református Líceum, a második pedig Tóth Teodórát, a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulóját illette meg. Végül a verseny győztese Trojnaja Anikó, a Bátyúi Középiskola diákja lett.

Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedő első hat helyezettje díszoklevelet, a többi résztvevő pedig emléklapot kapott. Mindnyájan könyvajándékkal térhettek haza.

B. J.