Nyert a Csibész Család

X. Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszó Találkozó

2002. május 31., 02:00 , 72. szám
Színpadon a Csibész Család

Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszók találkozóját, amelynek ezúttal a szürtei művelődési ház adott otthont.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, üdvözölve a megjelenteket, a színjátszás hagyományainak fontosságát hangsúlyozta a magyar kultúrában.

A Palotay Etelka elnöklete mellett dolgozó zsűri végül a következő eredményeket hirdette ki: harmadik helyen a szalókai Csipet-csapat (rendező Fekete Erzsébet) és az eszenyi TINI-k (Székely Sándor) végzett; második helyezett a tiszapéterfalvai Napsugár (Borbély Ida) lett, míg az első helyet a kincseshomoki Csibész Családnak (Erdő Katalin) ítélték oda. A legjobb rendezésért járó díjat Borbély Ida és Erdő Katalin vehette át. Ugyancsak ketten osztoztak a legjobb alakításért járó díjon: a kitüntetést a Toldi című darab narrátora, Komonyi Tibor és A furfangos öreg című darab első főura, Szabó Gergely érdemelte ki teljesítményével.

A zsűri ezenkívül Nagy Emesét, Tippan Andrást, Homoki Tamást, Kádas Viktort, Nagy Gergelyt, Huszár Enikőt, Palkó Tibort, Varga Szabolcsot és Pinte Annamáriát emelte ki és díjazta kitűnő alakításáért.

Minden csapat és díjazott értékes könyv- és tanszercsomagot, illetve ajándékcsomagokat vehetett át jutalmul. A találkozót a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, illetve a Dorcas támogatta.

kz