Lencsevégre kapott történelem és digitális technika
Fél évszázad fotográfus szemmel
A técsői Kozurják János több mint ötven éve hivatásos fotográfus, akit szakmai körökben az egyik legelismertebb „öreg rókaként” tartanak számon. Pályáját tizenévesen egy mozgólencsés Szmena fényképezőgéppel kezdte, amihez még sötét fotolabor és hígító anyagok tucatja dukált...
– Tizenkét éves voltam, amikor édesapám megvette életem első fényképezőgépét. Játékszerként használtam, „rásütve” mindenre, ami él és mozog. A képek előhívását együtt végeztük, ami akkoriban még elég bonyolult eljárás volt, gyakran tönkre is mentek a filmjeim. Egy alkalommal lefényképeztem egy vízbe ugró fiút, amint sziluettje visszaverődik a vízfelszínen. A város akkori fotográfusa, meglátva a képet, azonnal berendelt magához és felajánlotta, szegődjek mellé tanoncnak. Így történt, hogy elvégezve a hétosztályos általános iskolát, már tizenévesen a műhelyben dolgoztam.
– Mivel járt a tanonckodás akkoriban?
– Napi nyolc-tíz órát töltöttem az előhívókamrában, az első hónapokban szinte nem is fényképeztem. Akkoriban még csak fekete-fehér képeket készítettünk, s a sok festéktől estére úgy néztünk ki, mint a kéményseprők. Egy évig ingyen dolgoztam, mivel kiskorú voltam és nem lehetett munkahelyem. Aztán kiállítottak a részemre egy szakmai bizonyítványt, amelyben születési évként 1943 helyett 1942 szerepelt, mert ezzel a kis csalással hivatalosan is beállhattam tanulónak és egyben fizetett segédnek, noha még mindig nem voltam 16 éves. Fél év után aztán már állandó alkalmazottként dolgoztam és esti tagozaton folytattam a középiskolát. Később megjelent a színes technika, mely még munkaigényesebb eljárás volt, és a sok vegyszer miatt az egészségre is károsan hatott.
– Mennyiben változtak a fotográfus szakma technikai és egyéb vonatkozásai az elmúlt évtizedek során?
– A gépek korszerűsödésével folyamatosan egyszerűbbé és lényegesen gyorsabbá vált a fényképkészítés. A hígítós-vegyszeres labormunkát modern előhívó- és nyomtatóberendezések váltották fel, így ma már nem kell órákat tölteni a vegyszergőzös sötétkamrában, a digitális gépek és gyorsprinterek megjelenésével percek alatt kézbe vehetővé válnak a felvételek. Jómagam túl az ötvenen tanultam meg a számítógép kezelését, hogy alkalmazni tudjam ezt a technikát, de megérte, mert jelenleg erre van a legnagyobb igény.
– Mint mondja, Önnek nemcsak hivatása, de hobbija is a fényképezés. Mit jelent ez?
– A napi rutinmunka mellett (igazolványképek, portrék, családi fotók) szívesen fotózom a magam kedvére is. Ha alkalmas az időjárás, fogom a gépemet és irány a hegyvidék vagy a város magasabb pontjai (templomtorony, háztetők). Megpróbálom elkapni a legszebb forma- és fénybeállításokat. Másik hobbim a régi, múlt század eleji fényképek gyűjtése és átfotografálása. Az évek során jó néhány ilyen múltbeli pillanatképet sikerült megmentenem: técsői utcarészleteket, az egykori református parókiát, családi fotókat stb. Egy festőbarátom, látva a színes reprodukciókat, maga is beleszerelmesedett a témába és a képek közül néhányat vászonra vitt. Végül van néhány tucat panorámafelvételem a 60-as, 70-es évek Técsőjéről, a nagyobb ünnepekről és felvonulásokról, melyek szintén látványos kordokumentumok.
Popovics Zsuzsanna
