Megmaradni magyarnak

Magyar osztály indul Kőrösmezőn

2002. június 7., 02:00 , 73. szám

Rahó és Gyertyánliget után Kőrösmező magyarsága döntött úgy, hogy magyar osztályt indít megmaradása érdekében. A tizenegy elsős kivétel nélkül vegyes családokból szár­mazik. Némelyikük év­vesz­tesként kerül iskolába, mert a szülők fontosnak tartották, hogy magyar osztályban tanuljon a gyermekük.

Az iskola gondolata két éve vetődött fel. Nyolc szülő jelentkezett is, de augusztus lévén, el kellett halasztani a magyar osztály indítását. A következő év tavaszán a költségvetés miatt maradtak le az osztálynyitásról a kőrös­mezeiek, így ismét néma maradt a csengő. A KMPSZ, a KMKSZ és a média képviselői ekkor azzal a kéréssel fordultak a ra­hói járási tanfelügyelőséghez, hogy fakultatív órák keretében folyhasson az oktatás, majd a tanév végén vizsgát téve léphessenek a második osztályba a nebulók. A tanfelügyelőség ebbe nem egyezett bele.

Idén azután, miután sikerült minden akadályt elhárítani, az egykori óvoda épületében megkezdődhettek a felújítási munkálatok. A most még romos épület újjávarázsolása a szakemberek szerint mintegy19 ezer dollárba fog kerülni, de szeptemberre mindenképpen el kell készülnie egy osztály- és egy hálóteremnek. Tanítónő még nincs. A tervek szerint a jövőben a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán tanuló felső-Tisza-vidéki hallgatók oktatnák a kicsinyeket, de addig is a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség segítségével igyekeznek magyar tanítókat csábítani a településre.

O.T.