Papszentelés Munkácson

2002. július 5., 02:00 , 77. szám

Június 29-én a Római Katolikus Egyház Szent Péter és Pál apostolokat ünnepelte. Ennek az ünnepnek a keretében került sor Munkácson a római katolikus Szent Márton-székesegyházban két pap és két diakónus felszentelésére, amit Majnek Antal püspök végzett. Po­hareczky Róbert papnak és Molnár János diakónusnak Munkács a szülővárosa, Losák István papnak és Sztankó Attila diakónusnak pedig Ungvár. A templom már kora délelőtt, a 10 órai szentmise előtt megtelt hívekkel, akik Kárpátalja különböző vidékeiről érkeztek az egyházmegye e nagy eseményére.

A szentmise a kispapok, a papok és a püspök atya ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét. Majnek Antal püspök beszédében elmondta, a nemrég egyházmegyévé szervezett Kárpátaljának Szt. Péter és Pál apostolok ünnepén kívül, akik az anyaszentegyház alapítói, és akikre az Úr Jézus rábízta az evangelizációt, még egy nagy öröme van: négy helyi fiatalt köszönthetünk most papokká, illetve diakónussá szentelésük alkalmából.

Miután méltónak találtattak a felszentelésre, Losák Istvánt és Poha­reczky Róbertet arra szólították fel, hogy hirdessék az evangéliumot, vezessék Isten népét; úgy végezzék szolgálatukat, hogy felismerjék bennük Krisztus igaz tanítványait. Szeretetből szolgáljanak Istennek és embertársaiknak, példaképük Szűz Mária, valamint Péter és Pál apostolok legyenek. Majd a diakónusok álltak a püspök elé, és ünnepélyesen engedelmességet ígértek neki és utódainak, végül letették fogadalmukat. A kézrátétellel való felszentelés után ima, majd a diakónusok és a papok beöltöztetése következett. Az ünnepélyes szertartás után a paptestvérek köszöntötték egymást. Végül kezdetét vette a szentmise áldozati része, amelyben már részt vett a két újonnan felszentelt pap is.

A szentmisét aga­­pé (szeretetlakoma) követte, amelyre a Szadova utcai Pákh-házban és annak udvarán került sor.

Losák István vasárnap Ungváron, Po­­hareczky Róbert pedig másnap, Pa­lán­kán mutatta be első szent­miséjét ün­­ne­pélyes ke­retek között.

Tekintettel a nagy paphiányra, az egyházmegye számára nagy öröm a két felszentelt pap és a két diakónus szolgálatba állása. A Kárpátalján jelenleg szolgálatot teljesítő harminc római katolikus papból 18 magyar anyanyelvű. Az ő küldetésük ezen a vidéken különösen nehéz, hiszen sok gyülekezetet kell szolgálniuk. Tudják, hogy ebben a nehéz helyzetben hatványozottan fontos, hogy kitartsanak hivatásukban. Ehhez kérte a két újmisés pap a hívek imáját.

Imre Adrienn