2002. július 19.

Kezdetben vala az Ige, és az ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. Ez vala kezdetben Istennél. Mindenek Őáltala lettek, és nála nélkül semmi nem lett meg. Őbenne vala az élet. És az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világosodik, de a sötétség ezt nem fogadta be. (János 1, 1-5.)

Eme szavaknak nagyon mély filozófiai jelentőségük van – a világ és az élet Isten általi megteremtését írják le. Az ember, akit Isten teremtett meg a földből, főszerepet játszik a földi életben. Saját kezeivel hódítja meg a földet, ugyanakkor lelkileg és értelmileg is fejlődik.

Évszázadok, évezredek múlnak el, az emberi lét azonban változatlan marad. A földi élet az ember számára megpróbáltatást jelent, melynek hossza nagymértékben saját magunktól függ. A főbb Parancsolatok arra tanítanak bennünket, hogy értékeljük és óvjuk mind saját, mind szeretteink életét.

1. Szeresd az Úr Istent egész szívedből, egész lelkedből, minden gondolatoddal.

2. Az Elsőhöz hasonlóan szeresd a hozzád közel állót úgy, mint saját magadat.

(Máté 22, 37-40.)

Földi életünknek legnagyobb célja halhatatlan lelkünk megmentése. Erre tanít bennünket az Egyház, erre tanít Jézus Krisztus. Az emberi élet igen rövid. Ám ezt az életet úgy kell leélnünk, hogy jót tegyünk az emberekkel. Így három dolog kell irányítson bennünket az embertársainkkal való kapcsolatban: a szeretet, a jóság és a kölcsönös tisztelet. Életünk célja legyen a jótevés kívánalma, a szeretet gyakorlása, a segítségnyújtás, melyek mindenkor lelkünk gazdagodásához vezetnek.

Margitics Jaroszlav, görög katolikus pap, Beregszász