Szobrot készítettek szemétből
Nagydobronyi természetvédelmi és természetismereti tábor
Nagydobronyban 60 iskolás vehetett részt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett természetvédelmi és természetismereti táborban. A négy csapat délelőttönként négy különböző élőhelytípus növényvilágával, tulajdonságaival, öszszetevőivel és látható állatvilágával ismerkedett meg. A kirándulások célja az volt, hogy a gyerekek minél több állatot és növényt ismerhessenek és figyelhessenek meg természetes életkörülmények között.
A délutáni foglalkozásokon herbáriumot, természetvédelmi plakátokat, rajzokat készítettek, papírt hajtogattak, agyagoztak és korongoztak az ifjú természetbarátok, s arra is lehetőségük nyílt, hogy a délelőtti tapasztalatokat elméletileg is megalapozzák.
A feladatok sikeres teljesítésével a gyerekek fabatkákat gyűjthettek, amelyeket azután a fabatkavásáron elvásárolhattak, az erdőn begyűjtött szemétből pedig szemétszobrot készíthettek.
A táborban részt vevő pedagógusoknak, illetve a Debreceni Tudományegyetem és a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola hallgatóinak az Ungvári Nemzeti Egyetem és a KMTF tanárai tartottak előadásokat a biológiaoktatás módszertanáról.
karmacsi