Simogattál már madárpókot?

Házi kedvencek

2002. július 26., 02:00 , 80. szám

A legtöbb ember tart valamilyen házi kedvencet. Ki kutyát, ki macskát, papagájt vagy halat. Akadnak azonban gazdik, akik valami különlegesre vágynak. A beregszászi Háda Magdolna, aki a Pécsi Tudományegyetemen végzi tanulmányait, különcnek számít a hagyományos állattartók között. Eleinte kutyát szeretett volna, de a kollégiumban erről szó sem lehetett. Ezután a halakra vetett szemet, de az időigényes és fáradságos gondozás, valamint az akvárium borsos ára miatt ezt az ötletét is fel kellett adnia. Végül vásárolt egy madárpókot…

– Miért választottál éppen madárpókot?

– Az évfolyamtársam pókok tenyésztésével foglalkozik, ő ajánlotta, hogy nézzük meg őket. Nekem amúgy is tetszettek a pókok, csak a barátom irtózott eleinte a gondolattól. Elmentünk hát megnézni, s láss csodát, a barátomnak is nagyon a szívéhez nőtt Gupy, a madárpók (Brachipama smittii).

– Hogyan kell gondozni egy pókot?

– Naponta 10-20 perc simogatás szükséges, hogy megszelídüljön. Eleinte nagyon ingerülten viselte, de most már kezdi megszokni. Igaz, még mindig csak pálcikával merem megérinteni, de akár már most is a kezemre másztathatnám, csak így veszélyesebb, mert megmarhat. Amúgy a mérgét ritkán szokta beleengedni a sebbe, a legtöbbször csak harap, de ez is nagyon fájdalmas. Szerencsére engem még sosem harapott meg. Ha azonban a mérget is beleereszti a sebbe, akkor a harapás területén egy-két órás izomgörcs keletkezik. Ez akkor veszélyes igazán, ha a nyakat éri a támadás, mert az izomgörcs következtében beállhat a halál. Vigyázni kell a madárpókkal még abban a tekintetben is, hogy a hátsó lábak összedörzsölése következtében leváló szőrszálacskákat nehogy belélegezzük, mert ez csalánkiütést okoz.

– Téged megtámadott már?

– A múltkor, etetés előtt egy nappal – ilyenkor mindig nagyon ingerült – benyúltam a pálcikával simogatni, s egy óvatlan pillanatban felém ugrott, de még idejében kirántottam a kezem.

– Mit eszik egy ilyen pók?

– Csak élő állatokkal lehet etetni. Én például tücskökkel, kis hörcsögökkel szoktam táplálni, amit a kisállat-kereskedésekben lehet beszerezni. De természetes környezetében kisebb madarakat is megfog és elfogyaszt. Egy hónapban általában három tücsköt szokott megenni, de most vedlett, ezért hetente kap hármat.

Nem tanácsos saját magunk által befogott tücskökkel és egyéb apró állatkákkal etetni, mert nagyon érzékeny az itteni betegségekre. Ezért szükséges az inszek­várium (üvegketrec) berendezésének teljes sterilizálása is.

– Mennyiért lehet beszerezni egy madárpókot?

– Egy 10 cm lábfesztávolságú madárpók általában 8000 Ft körüli áron kapható. Ehhez számoljuk hozzá az inszek­várium költségét, ami 3000 Ft. Tehát körülbelül 11000 Ft-ért tarthatunk madárpókot. Nőstényt érdemesebb vásárolni, mert 20 évig is elélhet, míg a hím csak 4-5 évig szokott élni – ha párzási időszakban fel nem falja egy nőstény.

kz