Paraván mögött könnyebb játszani
Vásári bábjáték kárpátaljai módra
Néhány éve már nem csak a televízió előtt ülve találkozhatnak a kárpátaljai gyermekek kedvenceikkel. A bátyúi Cók-Mók bábszínház előadásában újra és újra megelevenedik az ostobácska, de bátor Vitéz Lájszló, az együgyű, ugyanakkor jószívű Süsü, és nagyon is emberi tulajdonságaikkal hamar belopják magukat a nézők szívébe. A történet ugyan nem a megszokott, de a szereplők jelleme nem változott. Forgatókönyv nem készül az előadásokhoz, csak vázlat, amelyre a bábegyüttes (Riskó Anikó, Bagu Géza, Baraté Gábor) ráépíti a mesét. A történet alakulása azonban olykor nemcsak a gyermekeket lepi meg, hanem magukat a színészeket is.
– Riskó Györgynek az az ötlete támadt, hogy megpróbálhatnánk felnőttekből alakítani egy bábjátszó csoportot – meséli Bagu Géza. – Találtunk egy Vitéz László-forgatókönyvet, ami játszhatónak tűnt, elkezdtük hát járni vele Kárpátalja magyar iskoláit. A gyerekek nagyon élvezik az előadásokat, mivel szeretik az efféle játékokat, más magyar bábszínház pedig nem szokott előfordulni ezen a vidéken. Igyekszünk kommunikatív játékot vinni közéjük, beszéltetjük őket; beleszólhatnak a mesébe, segíthetik a nekik szimpatikus szereplőt. A magyarországi bábszínházak egyre többet játszanak a paraván előtt. Ezt a fogást mi is gyakran alkalmazzuk, de hihetetlenül nehéz. A paraván egyfajta védettséget ad, de nincs közvetlen kapcsolat a közönséggel.
– Melyik korosztályt kötik le leginkább az előadások?
– Ezek a mesék 5-11 éves gyermekeknek szólnak. Egy részük azt élvezi, hogy beleszólhat, kiabálhat, hiszen tömegben bátrabban nyilvánítanak véleményt. Gondolom, hozzájuk szólnak a leginkább, de különböző szintű poénok vannak a mesékben. Az érettségizők és a tanárok ugyanúgy szórakozhatnak rajta, mint a kisebbek. Amikor nincsenek jelen idősebbek a teremben, akkor bizonyos poénok nem úgy csattannak.
– Milyen szerepe van a rögtönzésnek az előadásban?
– Elég nagy, mert nehéz harminc-negyvenszer ugyanazt a darabot előadni. Egyébként is, úgy az igazi, ha valamit hozzáteszünk vagy megváltoztatunk, hogy ne fásuljunk bele. Az utóbbi időben már magunk írjuk a meséket. Egy vázszöveget készítünk, ezt próbáljuk az előadásokon megtölteni különböző akciókkal. A gyerekek maguk alakítják a történetet, mert sokszor meglepő módon válaszolnak egy-egy mozzanatra. Aztán vannak olyan huncut színészek, akik időnként bedobnak valami újdonságot, hogy a többieket elkapja a nevetőgörcs. Ha sikerül, akkor természetesen neki kell továbbvinnie a mesét, míg a többiek újra talpra állnak.
– Másrészt kisebb balesetek is előfordulhatnak, amelyek szintén megváltoztatják az előre elképzelt történetet – mondja Riskó Anikó. – Egyik alkalommal leszakadt Vitéz László lába, és előadás közben kellett feltűzni biztosítótűvel. Máskor meg a gida gombszeme kezdett el lebomlani, vagy kirepült a bábu a kezünkből. Ezeket a helyzeteket mindig úgy kell kezelnünk, hogy a gyerekek számára a lehető legtermészetesebbnek tűnjék a dolog, vagyis az ilyen szituációkat csak megfelelő kreativitással és bizonyos tapasztalattal lehet túlélni.
– Milyen szerepe lehet a bábelőadásoknak a gyermekek fejlődésében?
– Régebben a családokban mindennapos volt a mesemondás, a gyerekek is szerettek olvasni. Ma már egyre kevésbé jellemző ez, pedig léteznie kell a gyermek képzeletében egy mesevilágnak. Ezért is tartom hibásnak az akciórajzfilmeket, mert azokat nézve a gyermek rögtön azzal a képpel azonosul, hogy egy magányos hős halomra lövi a többieket. A bábszínház lépcsőfok lehet a színházkultúra kialakításához is. Könnyebb így a szövegtől elvonatkoztatott, elvont dolgok megértése.
O. T.