Útban a szétválás felé

Falugyűlés Asztélyban

2002. augusztus 2., 02:00 , 81. szám

Kisdobos híján nagyméretű plakátok hívogatták falugyűlésre Asztély lakóit július utolsó szombatján. A Legfelsőbb Tanács nemrég jóváhagyta a település különválásáról rendezett referendum eredménye alapján benyújtott önállósodási kérelmet, így eljött az ideje a községi önkormányzat megválasztásának. A tavaly augusztusban indult kezdeményezés folyamatában ez alkalommal a territoriális szavazóbizottság kilenc tagját választották meg a jelenlevők. A szavazatok alapján Pősze Anikó elnökként, Papp Éva elnökhelyettesként, Badak Erzsébet pedig titkárként vesz részt a bizottság munkájában.

Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, megyei tanácsi képviselő ezután a különválás további lépéseit ismertette a jelenlévőkkel, s reményét fejezte ki, hogy legkésőbb a jövő év januárjában saját bírája lesz a nagy le­he­tőségek előtt álló határ menti községnek.

O.T.