Angyalkórus emberbőrben

Zárókoncert Nagyszőlősön és Munkácson

2002. augusztus 9., 02:00 , 82. szám

Nem mindennapi koncerten vehettek részt a hétvégén a komolyzene iránt érdeklődők a nagy­szőlősi és munkácsi római katolikus templomban.

A munkácsi zenei tábor részt­­­vevői egy héten keresztül tanulták a különböző ének- és zenei technikák mellett a barokk zeneszerzők műveinek szólamait, hogy a megszerzett tudáson kívül közönségüket is elkápráztassák a tábor záró­koncertjén. Igyekezetük nem is volt hiábavaló, a zenekar és a kórus harmonikus előadása az első pillanatokban még a jól megérdemelt tapsot is belefojtotta a hallgatóságba. A francia, olasz és angol zeneművek Körmendy Zsolt vezényletével szó­laltak meg, aki immár harmadik alkalommal vállalta a tábor vezetését. A darabok szopránszólóit Palócz Réka szólista adta elő. A koncert végén Händel Messiás oratóriumának Hallelujája tette fel a koronát az előadásra.

R.G.