Nagytábor a Pikuj lábainál

„Verecke – 2002”

2002. augusztus 9., 02:00 , 82. szám

Második alkalommal szer­­vez nagytábort augusz­tus 13-22. között Bu­kovecen (Beregbárdos) a tizenegyedik évébe lépett Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség.

Első ízben még a szövetség megalakulását követően gyűltek a Kárpátok lábaihoz a cserkészek, ezúttal azonban már nem csak szűk körben táboroznak. A helyi csapatok képviselőin kívül Romániából, Szlovákiából és Magyar­országról várhatók vendégek.

A cserkésztáborokra jellemző keretmese ezúttal sem marad el. A Verecke–2002 nevet viselő táborban a honfoglalástól a Rákóczi-féle szabadságharcig tehetnek időutazást a szövetség egykori és jelenlegi tagjai, érintve a magyar történelem Kárpátaljához kapcsolódó állomásait. Az alkalom remek lehetőséget nyújt az ismerkedésre, de Kárpátalja élővilágának megszerettetése, s főleg magyar vonatkozású jellegzetességeinek bemutatása jelenti az elsődleges célt.

Minden nap tartogat meglepetéseket, az első kettő például a tábor területének kiépítésével telik, majd forgószínpadszerűen tanulnak kézművességet és túráznak az altáborok tagjai. Ezt követően a vetélkedők, próbák, akadályversenyek, staféták, métabajnokságok, számháborúk stb. várják a táborozókat. A tábor egyházi vonatkozású programokat is tartogat: megünneplik Nagybol­dog­as­szony, valamint Szent István napját.

Augusztus 20. éjjelén immár hagyományosan tűzgyújtási akciókra kerül sor, melynek célja a látványosság mellett az együvé tartozás érzése.

O.T.