Napló

Irigylésre méltóak azok az emberek, akik naplót írnak. A nap elteltével, este vagy a következő nap reggelén számot vetnek az eltelt huszonnégy óra eseményeivel, és mérlegelik életük eltelt napját, kicsit elgondolkozva azon, mit csináltak jól, mit rosszul. Persze, amíg az ember fiatal, úgy érzi, sok-sok napot kapott a sorstól, és ezért nem érdemes az élet minden óráját számon tartani és önmagunktól számon kérni.

A mai felgyorsult világban az embernek, ha van is valamilyen naplóféléje, az előre íródik, és nem nyugalmat áraszt, hanem inkább az elvégzendő feladatokat rendezi. Persze ennek már semmi köze azokhoz a naplókhoz, amelyek külön műfajt alkottak az irodalomban. Emlékezzünk csak Széchenyi híres naplójára. Voltak titkos naplók, és voltak aztán olyanok is, amit írójuk eleve a nyilvánosságnak szánt, ha nem is vallotta be, még magának sem. Az ilyen naplók inkább a memoárokhoz hasonlítanak. Akarva-akaratlan, néha tudat alatt szépítik, magyarázzák, sok esetben tudatosan ferdítik a valóságot. A saját részre írott napló mint beszélgetőpartner az ember legbensőbb, intim szférájához tartozik, ha pedig például egy tizennégy éves kislány írja le érzéseit, gondolatait, az aztán valóban magánügy.

Sajnos 1946-ban semmi sem volt magánügy. A kisváros villanytelepén eltűnt egy villanyóra. Nagy érték volt ez abban az időben. Folyt a nyomozás, és egymás után tartottak házkutatást az alkalmazottaknál. Berontottak a vállalat és a szakma megbecsült mesteréhez is. Ma már kétséges, hogy valóban csak a villanyórát keresték volna, de valószínűleg sohasem derül már ki, mi volt az igazság. Tény, hogy kutatás közben belelapoztak a mester tizennégy éves lányának naplójába, és mivel egyebet nem találtak, magukkal vitték az írást. Két nap múlva letartóztatták a kislányt, s zárt tárgyaláson huszonöt évet sóztak a nyakába. A városi mendemonda szerint a lány naplójában többek kö­zött írt a felszabadító szovjet katonák viselkedéséről is. Több mint tíz évet töltött lágerben. Nagyon megromlott egész­ségi állapotban tért haza, soha nem ment férjhez. Később sikerült elhelyezkednie, s dolgozott is, míg aztán egyre romló látása miatt leszázalékolták. Jó néhány éve már, hogy meghalt.

Veszélyes műfaj volt abban az időben még a naplóírás is.

Tithli