„Öröm iskolába járni…”

Tanévnyitó ünnepségek Kárpátalján

2002. szeptember 6., 02:00 , 86. szám

... dúdolhatták múlt vasárnap a megye elemi, általános és középiskoláinak tanulói, akik számára a hagyományoknak megfelelően szeptember elsején szólalt meg az ünnepi tanévnyitást jelző első csengő. Vasárnap lévén iskolatáskára ezúttal nem volt szükség, így a kisebb-nagyobb nebulók valamivel felszabadultabban és talán a megszokottnál is jókedvűbben vették birtokukba a nyári szünet után az iskolaudvarokat és tantermeket.

Ungvár: gimnáziumi osztály indul

Ungvár egyetlen magyar tannyelvű középiskolájában vasárnap délelőtt tíz órakor vette kezdetét a tanévnyitó ünnepség, me­lyet megtisztelt jelenlétével Somogyi László, a Magyar Köz­társaság ungvári kon­zulja.

Árpa Péter, a tanintézmény igazgatója ünnepélyes bejelentéssel üdvözölte a jelenlévőket: az iskola státusa megváltozott, e tanévtől kezdve az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola és Gimnázium nevet viseli.

– Az ungvári középfokú magyar nyelvű oktatás több mint 350 éves múltra tekint vissza, melyből csak az utóbbi ötven évben hiányzott a gimnáziumi oktatás – hangsúlyozta. – Reményeink szerint nyolc év múlva e falak között egy teljes értékű gimnázium működik majd.

A továbbiakban az igazgató örömmel szólt arról, hogy az idei tanévben nem kevesebb, mint 75 kis elsőst avatnak iskolássá.

A kicsinyeket és szüleiket Viskolc Margó tanító köszöntötte, majd a gyerekek rövid verses-énekes műsorát követően valamennyi elsős tanuló ajándékcsomagot vehetett át.

P. Zs.

Munkács: A tanuló Isten iskolájába is jár

Tanévnyitó szentmisére gyűltek egybe a hívek a munkácsi római katolikus székesegyházban szeptember 1-jén, hogy együtt imádkozzanak az új iskolaév kezdetén a diákokért és tanáraikért.

A fiatalokhoz fordulva Majnek Antal püspök hangsúlyozta, a tanuló valójában Isten iskolájába is jár, hiszen nemcsak a tanár, de elsősorban az Úristen öröme, ha sikerül kialakítaniuk magukban a szófogadás, a tanulékonyság lelkületét. El kell jutnotok oda – folytatta –, hogy ki tudjátok mondani: a Te csodálatos terved valósuljon meg, ne az enyém.

A szentmisét követően meghitt ünnepség vette kezdetét a Munkácsi Magyar Tannyelvű Katolikus Líceum udvarán, melynek házigazdája Kristofori Olga igazgatónő volt. Köszöntő szavai és a katolikus ifjúsági kórus fellépése után szerény agapéra invitálták a gimnázium tanárait.

É.G.

Beregszász: Az összefogás jelentheti a megoldást

430 diák, ezen belül 64 elsős kezdte meg vasárnap az idei tanévet a Beregszászi Magyar Gimnáziumban.

Szabó Árpád, a gimnázium igazgatója beszédében hangsúlyozta, az eredményes munkához három dologra van szükség: tehetséges diákokra, felkészült tanári karra és megfelelő körülményekre. Kiemelte, hogy a gimnázium legégetőbb problémája a helyhiány, amelynek mielőbbi megoldásához kérte az állam és a társadalmi szervezetek támogatását.

Ezt követően Brenzovics Lász­­­­ló, a KMKSZ alelnöke elismerését fejezte ki a gimnáziumban folyó oktatásnak a nehéz körülmények ellenére is töretlenül magas színvonaláért. Hang­súlyozta: csak össze­­­­fo­gás­sal lehetséges a gimnázium további sikeres működtetése.

Befejezésül a végzősök átadták az elsősöknek a gimnázium kitűzőjét.

Váradi Natália

Nagyszőlős: Legnagyobb ajándék a tudás

Tanévnyitó ünnepségre gyűltek össze szülők, pedagógusok és gyermekek szeptember első napján a nagy­szőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában.

A harmincöt kis elsős bevo­nulása után Tegze Hajnalka igaz­gatóhelyettes köszöntötte a meg­jelentek között Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Járási Kö­zép­szintű Szervezetének elnökét és Czirók Bélánét a református egyházkerület képviseletében.

A himnuszok elhangzása után Milován Jolán kívánt a tanároknak erőt, kitartást, a gyermekeknek sok szerencsét, a szülőknek pedig igen jó egészséget.

Kövesdi Valéria igazgatónő tanévnyitó beszédében örömmel számolt be arról, hogy a nyári szünidő alatt a tanintézmény 90 %-át sikerült felújítani a holland ma­rien­hofi csoport segítségével. Az iskola diákjai és pedagógusai tapssal köszönték meg a nyugdíjba vonuló Keresztyén Balázs és Ember István tanárok munkáját, s köszöntötték az idén munkába lépőket.

Az elsősök kis műsorát követően a végzős osztály tanszercsomaggal kedveskedett az újonnan érkezőknek.

O. T.