Magyar népzene és Buddha-szobrok

Egy kárpátaljai magyar Thaiföldön

Nagyszabású gasztronómiai világtalálkozónak adott nemrég otthont Bang­kok, Thaiföld fővárosa. Hogy milyen kárpátaljai vonatkozása lehet „az angyalok városában” lebonyolított rangos eseménynek? Nem más, mint hogy a Galga zenekar hegedűseként Pál István is ott húzta a talpalávalót, két héten át ízes magyar népzenével szórakoztatva a magyarországi termékbemutató látogatóit. A Péterfalváról származó kiváló zenészt, egyben a népművészet ifjú mesterét, a Magyar Állami Népi Együttes hegedűsét ennek apropóján invitáltuk rövid élménybeszámolóra.

– Mennyiben volt munka és mennyiben szórakozás a Thaiföl­dön töltött idő?

– A munkánk nem volt megerőltető, hisz naponta mintegy három órát muzsikáltunk, a továbbiakban pedig szabad programot szervezhettünk magunknak. Ami a vendéglátást illeti, Ázsia legdrágább szállodájában laktunk, a The Imperial Queen’s Park Hotelben, melynek parkjában található a thai császár nyári rezidenciája is. Mit mondjak? Pazar kiszolgálás, hét étterem, két uszoda, szaunák, konditermek (bár az utóbbiak szolgáltatásait én nemigen vettem igénybe). Csupán az ottani klíma okozott gondot – iszonyú meleg, szinte száz százalékos páratartalommal tetézve –, ennek ellenére igyekeztünk minél többet látni a városból.

– Mi mindent sikerült ilyen módon „becserkésznetek”?

– Láttuk az óvárosi Emerald Buddha templomegyüttest, mely­ben több ezer Buddha-szobor és egyéb kegytárgy hirdeti a távol-keleti országban mindent átszövő Buddha-kultuszt. Itt bárhová nézünk, minden aranyozott, vagy tömör aranyból van. Ez az európai szemnek szinte hihetetlen, káprázatos látvány. Viszont autóbusszal a Kwai folyó partja mentén utazva láttuk, hogy ott pici, nagyon szegény falvakban élnek az emberek. A táj mindenütt ugyanaz: víz, rizsföld, parasztfalu, majd ismét víz, rizsföld, parasztfalu... Ami a főváros életét illeti, eléggé eklektikus a kép. Várostervezés mint olyan nem létezik, a különböző bódék, kicsiny lakóházak tel­jes összevisszaságban keverednek a luxushotelek­kel és felhőkarcolókkal. A közlekedés is merő káosz, a személygépkocsik órákon át dugókban vesztegelnek, a turistákat pedig két- vagy háromszemélyes, ún. „tuk-tuk” robogók szállítják, melyek nagyon gyorsan és főleg szabálytalanul haladnak. Köz­lekedés szempontjából a vég­letet a komótosan cammogó elefántok jelentik, homlokukon „Taxi” felirattal, ami, haladási tempójukból ítélve, Háry Jánost meghazudtoló túlzást jelent.

– Mit láttatok Bangkok hétköznapi „arcából”?

– A thai emberek szinte az utcán élik az életüket: ötméterenként sütnek vagy főznek valamit, a mesteremberek a házak árnyékában készítik portékáikat, köztük a szabók, akik például 24 óra alatt készítenek el egy férfiöltönyt. A lányok? A thai lányok gyönyörűek, főleg azok, akik a turisták körül forgolódnak. A főváros egyébként abszolút turis­tacentrikus, minden és mindenki a fizetővendéget szolgálja. De nemcsak kiszolgálják a vendéget, hanem meg is tisztelik azzal, hogy nem csapják be, nem lopják meg, mivel a következő idényben is szeretnék viszontlátni.

Popovics Zsuzsanna