Hajnalig állt a bál

Aranypaszomántos, boros szüreti mulatság Császlócon

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

„Közhírré tétetik, hogy a községben szüreti mulatság rendeztetik” – hirdette a jelmezes kisbíró és dobos kísérője múlt vasárnap Császlócon, ahol a hagyományokhoz híven idén is a KMKSZ helyi alapszervezete invitálta a szüret megünneplésére a helybélieket.

A falubeliek legnagyobb sajnálatára az eső miatt ezúttal elmaradt a csőszök falujárása és énekes-táncos hívogatása, a közönség azonban így sem maradt el, és aki mulatni akart, idejében odatalált a vigalom helyszínéül szolgáló kultúrházba.

A vidám program a csőszök énekes bevonulásával vette kezdetét, a legények begurították a jelképes mustos-hordót, majd ki-ki párjára talált és máris ropta a magyar csárdást, melyhez Varga József tangóharmonikás szolgáltatott zenekíséretet. Ezután ismét a kisbíróé volt a szó, aki „aranypaszomántos, valóságos, rézsarkantyús, boros” jó estét kívánt a résztvevőknek és név szerint bemutatta az idei csőszlányokat és -legényeket (szám szerint 18-at), majd bejelentette a hajnalig tartó vigas­ság kezdetét. A tánc közben éjfél körül három díszes szőlőkosár is gazdára talált (kikiáltási áruk 40-70-100 hr volt) és nagy ünneplés közepette a bál ki­rályát, valamint ki­­rálynőjét is meg­válasz­tot­ták.

P. Zs.