Parasztházak tablón és maketteken

Építészeti kiállítás Nagypaládon

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

Nem mindennapi kiállítás részesei lehettek a nagypaládi lakosok szeptember harmadik hétvégéjén. A budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karának hallgatói állították ki a település népi építészeti emlékeit rögzítő felméréseik nyomán készült munkáikat a helyi középiskolában. A főiskolások 1999-ben két hétig élvezték a falusiak vendégszeretetét, ismerkedtek, mértek, rajzoltak, s most, három év elteltével a vendéglátók viszontláthatták házaikat a tablókon. A kiállítás szomorú érdekessége volt, hogy az épületek egy részét az árvíz folytán a képeken és maketteken túl már csak az emlékezet őrzi.

A kiállítás megnyitóján Gaál Anna, a KMKSZ helyi alap­­­­­szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, majd dr. Reisl Gábor tanszékvezető gratulált a végzett hallgatóknak a rajzokhoz, valamint a maketteket készítő másodikosoknak, akik a felsősök rajzai alapján „építették újjá” a falu lakóépületeit. Mint azt dr. Szabó László, a Népi Építészeti Tudományos Diákkör tanárelnöke elmondta, a budapesti csoport nemcsak a munkáit hozta, hanem a szívét is, örömét fejezte ki, hogy több generáció képviselői gyűltek össze a tablók előtt. Kovács Tibor, a TDK egykori titkára a diákság nevében köszöntötte a kiállításon megjelenteket, majd átnyújtotta a nagypaládi felmérések tervdokumentációit Botos Csaba polgármesternek és Gaál Annának, illetve Horkay Sámuelnek, a KMKSZ beregszászi alapszervezete elnökének. Botos Csaba köszöntő szavait követően Horkay Sámuel szólt a fiatalabb és idősebb nemzedékek képviselőihez a kiállítás létrejöttéről, majd felajánlotta a tervdokumentációt a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola könyvtárának.

Az ünnepélyes megnyitót követően a falu népe birtokba vehette a kiállítást, melyen az épületek rajzai, fényképei bemutatták a tiszaháti házak építészeti jellegzetességeit, s külön tablók adtak ízelítőt a felmérések mozzanatairól, hangulatáról. Ezúttal még csak három napig tudhatták magukénak az elődeik örökségét megjelenítő, nem akármilyen esztétikai és szakmai értéket képviselő mun­kákat a nagypaládiak, a kiállítás szervezői azonban megígérték, hogy a tablók egy része visszakerül majd a faluba.

– Mivel hallottunk az árvízről, az irányításom alatt álló elsősöket megbíztam, hogy „épít­sék újjá” Nagypaládot – mondta el lapunknak Reisl Gábor. – Nem könnyű megválni a munkáiktól, hiszen a legszebb maketteket hoztuk el, de az építész sorsa az, hogy mások számára alkosson. A kapcsolatok továbbra sem szűnnek meg, szeretnénk kiírni a hallgatók között egy pályázatot a község központjának rendezésére, amit aztán helyi építészek felhasználhatnak a falu javára.

Kovács Tibor németországi munkahelyét hagyta ott egy időre a kiállítás kedvéért. Mint mondja, igen meglepődött a tablók és a makettek színvonalán.

– Szakmai és emberi oldalát tekintve egyaránt tanulságos volt az itt töltött idő, ez látszik a kiállításon és azon is, ahogyan három év elteltével a nagypaládiak fogadtak bennünket.

Dr. Szabó László 25 éves munkájára tette fel a koronát ez a kiállítás.

– A hiúság azt mondatná, hogy továbbra is én irányítsam a munkát, de a realitás az, hogy át kell adnom a stafétát a fiatalabb nemzedéknek, akik remélhetően ugyanolyan lelkesedéssel végzik majd a felméréseket. Ahogy végignézek a termen, s látom, hogy a sokszor szidott fiatalság ilyen remekművekre képes, azt érzem, hogy jó tanárnak lenni.

Olasz Tímea