2002. november 1.

2002. október 1., 02:00 , 94. szám

… A süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé… (Mk 7,31-37).

Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen… (Ézs 50,4-5).

Ezek az igék a megnyitott fülről beszélnek. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy egy süketnémát visznek Jézushoz, aki hatalommal szól hozzá, szavának gyógyító ereje van. Ézsaiás próféta nem volt süket testileg, de lelkileg annál inkább, ezért szüksége volt az isteni beavatkozásra. Erre van szükségünk nekünk is.

Milyen hátránya származik annak, aki nem hall? A süket ember el van zárva sok információtól, ami fontos lehetne a számára. Ha veszélyben van, hiába kiáltanak neki, nem hallja. Istennek sokszor az a panasza népe ellen, hogy van fülük, mégsem hallják a figyelmeztetést. Hallják a próféciát, de nem veszik komolyan. Ez a lelki süketség. És a süketség után mindig veszedelem jött. Ma is hangzik a figyelmeztetés, sokan hallják, mégsem változtatnak életükön. A hit hallásból van, aki meghallja Isten igéjét, abban munkálhatja ki a Szent Lélek a hitet. Arról nem tehetünk, hogy a bűneset folytán „süketek” lettünk, de arról igen, hogy keressük-e a gyógyulás útját.

Mi a gyógyulás útja? Jézus beavatkozik a süketnéma életébe, de ehhez először oda kellett kerülnie Jézus közelébe. Jézushoz ma is lehet ezzel jönni: Uram, baj van a hallásommal, nem hallom a hangodat. És lehet hozni másokat is Jézushoz. Lehet imádkozni másokért, hogy meghallják az életmentő isteni szót. Ahová ő beavatkozik, ott feltárul az ember előtt egy új világ.

Milyenek a megnyitott fülek? Érzékelik azt, amit eddig nem. Felfogja az ember füle az isteni üzeneteket, amelyek addig érintetlenül hagyták őt. Nem üres szavak lesznek az Igék, hanem élő üzenetek. Életet, gondolkodást, viselkedést meghatározó szavak. Erővé lesz az ige. Ilyenkor csodálkozik rá az ember, hogy nem hallottam én ezeket eddig. Hallod-e, és jól hallod-e Isten szavát minden reggel? Nem zavarja-e valami az adást, a múlt gondja, a nap forgataga, a jövő bizonytalansága?

Másképp hallja a megnyitott lelki fül az embereket is, akiknek vigasztalásra, jó szóra van szükségük. Kevés a fül, amely hajlandó meghallgatni mások gondjait, s a szív, amely képes megőrizni mások titkait. Boldog, aki megtapasztalta és vallja: az én Uram megnyitotta a fülemet!

Kopasz Gyula, Bereg egyházmegyei ref. esperes