A díj

Diplomata-útlevelet kapott Kertész Imre, Nobel-díjas magyar író. Jó dolog ez a diplomata-útlevél, például amikor sor van a határon. Ha magyar igazolványa is lenne, kétszer egy évben ingyen utazhatna Német­országból jövet Magyarország terü­le­tén. De hát Kertésznek nem jár, mert aki nem valamelyik kör­nyező országban lakik, az nem kaphat magyar iga­zol­ványt.

Meglehet persze, hogy nem is igényelné, hisz 1999-ben a frankfurti könyvvásár idején azt nyilatkozta egy német napilapnak, hogy nem igazán érzi magát magyar írónak. Nem hi­szem, hogy ez a tagadás az író­ságra vonatkozott volna, inkább a magyarság az, amivel gondja van a ma már világhírű írónak. Márpedig a magyar igazolvány feltétele a magyarság vállalása. A Nobel-díj, az más, az a mű­ért jár, s Kertész Imre ese­té­ben vitathatatlanul a téma­vá­lasztás is díjazva van.

Emberileg persze érthető Kertész hozzáállása, hisz a ho­locaust írója szinte gyermekként megjárta a lágereket, és tagadhatatlan, hogy Magyarországról hurcol­ták el. Ezzel együtt sokakban felmerül a kérdés, hogy örül­jünk-e hát a Nobel-díjnak, amit egy olyan ember kapott, aki nem iga­zán vállalja magyar­sá­gát? Én azt gon­do­lom, érezhet akár­mit Kertész Imre, ő egy Német­országban élő magyar zsidó, aki ezer szál­lal kötődik a magyar nyelvhez, kultúrához, a magyarsághoz. Ezért mi magunkénak valljuk, örülünk sike­ré­nek, fontosnak tartjuk, mert a magyarság jó hírét öregbíti, fel­hív­ja a világ figyelmét a magyar irodalomra, és általában az országra, a nem­zetre, ami nagyon ránk fér.

Illyés Gyula szerint az a ma­gyar, aki annak vallja magát. Ez kőbe vésett törvény, ha kirekesztésről van szó, de nem vonatkozik a befogadásra, a befogadás szabályai mások. Eszembe jut egy beszélgetés örmény ba­rá­tommal, amikor némi iró­ni­ával ecseteltem, hogy Herbert von Karajan, a világhírű kar­mes­ter nem tartja magát ör­mény­nek, sőt büszke német nemességére. Barátom legyintett, szerinte Ka­rajan mondhat, amit akar, tehet, amit akar, ők úgyis örménynek tartják, és büszkék rá. Azt hi­szem, barátomnak igaza van, és ezek szerint a befogadás sza­bályait így fo­gal­maznám meg: mindenki magyar, aki tesz va­la­mit a nemzetért. Per­sze, ha ez a valaki egy másik nép fia, akkor tiszteletbeli magyarrá fogadtatik, így aztán Kertész Imre Nobel-díjas író két lehetőség közül választhat: vagy tudomásul ve­szi ma­gya­r­ságát, vagy tiszte­letbeli ma­gyarrá fogadják. Ez utóbbi le­hetőség véleményem szerint elég furcsán hatna az ő esetében, de mindenféleképpen bele kell nyu­godnia, hogy a díjból csak az egymillió euró egyedül az övé, az elismerés az orszá­got, a nem­zetet is gazdagítja.

Tithli