Ha a csontok beszélni tudnának...

Kripta a bátfai templom alatt

Kevesen tudják, hogy a bátfai református templom alatt egy sírbolt található, ami a hagyományoktól eltérően egy református család, a Pálóczy-Horváthok hamvait őrzi. A környékbeliek nem sokat törődnek azzal, hogy kripta rejtőzik a templom alatt, de maguk a bátfaiak sem érdeklődnek különösebben iránta. Talán nem kíváncsiak rá, esetleg félelmetesnek, borzalmasnak találják, pedig Fényes Endre helyi református lelkipásztor szerint nincs ben­ne semmi visz­szataszító. Mindösz­sze azt jelzi, hogy mivé lesz az ember.

– Hatalmas vagyonnal rendelkeztek a Pálóczy-Horváthok, akik oroszlánrészt vállaltak a reformáció elterjesztésében Ung megyében – meséli a tiszteletes. – Különösen a család két utolsó sarja, P. Horváth Mária és testvére, Simon nyújtott jelentős támogatást a református egyházközségnek. Mindketten családtalanok voltak, s miután meghaltak, minden vagyonukat az egyházra és a sárospataki főiskolára hagyták. Ezenkívül különböző alapítványokat hoztak létre, például a templom, a parókia, a kripta rendben tartására, a nincstelenek megsegítésére. Nemcsak itt voltak birtokaik, hanem például a Dunán-túlon is, de Ung megyében sürögtek-forogtak leginkább.

A családi sírbolt leg­fiata­labb lakója P. Horváth Mária, aki 1867-ben „takaríttatott” őseihez. Neki köszönhetően került kőtorony 1858-ban a XIV. században épült templomra, ő készíttette a tölgyfából készült templomi székeket és a karzatot is. A feljegyzések tanúsága szerint H. III. György, Rákóczi ezredes-kapitánya 1707-ben temette ide feleségét, Kasza Borbálát, aki szülésben halt meg. 1746-ban Pálóczy-Horváth Ádámot, 1757-ben feleségét, Dráveczky Annát helyezték gyermekei örök nyugalomra a családi kriptában, akiket 1784-ben Ádám fiuk követett.

– A családi sírboltban négy felnőtt- és három gyermekkoporsó található. Nem fából készültek, valamennyi Bécsben gyártott öntvény. Pálóczy-Horváth Simonnak fel van nyitva a koporsója, az ő csontjai megmaradtak épségben, 1860-ban lett eltemetve. A többiek maradványai faládákban vannak összedobálva, az ismeretlen „kincskeresőknek” köszönhetően nem lehet megállapítani, melyik csont kihez tartozik. A koporsók kulcsra vannak zárva, az egyiknek törött a fedele. A család tagjai hatalmas összeget hagytak maguk után, melynek kamatait a kripta fenntartására szánták. Azok az idők azonban elmúltak, a pénzek elvesztek, azóta senki nem tartja rendben a sírboltot. Az egyházközség anyagi helyzete sajnos nem teszi ezt lehetővé, más pedig nem tartja fontosnak. Talán sikerül majd a sárospataki levéltárban utánanézni a hagyatéki iratoknak, mert méltatlan a családhoz, hogy ilyen adakozó élet után sírboltjuk az enyészeté legyen – mondja végezetül a tiszteletes.

O. T.