„… a vértanúk szent lelke földalol…”

Lírával emlékeztek

2002. október 11., 02:00 , 91. szám
A verseny résztvevői

Első alkalommal rendezett szavalóversenyt a Beregszászi Görög Katolikus Esperesi Kerület a tisza­cso­mai kultúrházban az aradi vértanúk emlékünnepe előtti napon. A megmérettetésen, melyet a pa­ro­chusok mellett Bendász Dániel esperes is megtisztelt jelenlétével, Csepe, Tiszacsoma, Nagybégány, Batár, Karácsfalva, Makkosjánosi, Tisza­új­hely, Tiszaújlak és Homokdéda 3–11. osztályos tanulói mutatták be a magyar irodalom gyöngyszemeit.

A rendezvény elején Vid­nyánszky Éva, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiójának vezetője, a szavalóverseny háziasszonya szólt a gyásznapokkal tűzdelt októberi hónapról, majd Demkó Ferenc, a verseny szervezője ismertette a rendezvény megszületésének nehézségeit, reményét fejezve ki, hogy a jövőben még többeket megmozgató eseménnyé válik a verseny. Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke a görög katolikus egyház kárpátaljai újraéledésének emlékezetes pillanatait idézte fel, Pősze Attila polgármester pedig büszkeségének adott hangot, hogy olyan községet szolgálhat, ahol ilyen erős a görög katolikus szellemiség.

Az ünnepélyes megnyitót követően a három korosztály képviselői elszavalták szabadon választott verseiket, melyek között akadt komoly hangvételű, magyarsággal, illetve hittel kapcsolatos költemény éppúgy, mint pajkos mese. A megmérettetés szünetében Harangozó Miklós festőművész életéről és munkásságáról hallhattak a résztvevők ifj. Harangozó Miklós csepei pa­rochus előadásában, majd megtekinthették a művész alkotásaiból rendezett kiállítást.

A verseny második fordulójában Ady Endre, Tamási Lajos és Tornay József egy-egy költeménye szólalt meg a versenyzők jóvoltából. A verseny résztvevői valamennyien egy-egy emléktollal és oklevéllel gazdagodtak a szellemi értékek, szakértői tanácsok mellett, a korcsoportok első három helyezettjei és különdíjasai pedig értékes könyvekkel térhettek haza.

Olasz Tímea