A zöld még éretlen, de…
Szalagavató a Nagyberegi Református Líceumban
Szalagavató ünnepséget rendeztek a hét végén a Nagyberegi Református Líceumban. A zöld szalag hivatott jelképezni, hogy az utolsó éves diákok éretlenek még ugyan a „nagybetűs” életre, de már ők a példaképei az alsósoknak.
Az ünnepségen Gergely Szabolcs, a líceum vallástan tanára, a tanintézmény egykori diákja hangsúlyozta: miként az okos ember a bibliai történetben, a diákoknak is a kősziklára kell alapozniuk házukat, életüket, mert biztos alap nélkül senki nem áll meg az árral, a mindennapi élet gondjaival szemben.
Ezt követően a végzős diákok átadták a stafétabotot az utánuk következő évfolyamnak, majd Szilágyi Lajos, a líceum igazgatója és Lőrincz Malvin tanár a diákok mellére tűzte a zöld szalagot.
Végül a líceum tanulói egy dallal köszöntötték az utolsó éveseket, a zöld szalagok tulajdonosai pedig rövid műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek az Isten és a haza szeretetéről, a barátságról.
Az ünnepségen részt vett Bálint András, Nagybereg tanácselnöke, a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezetének elnöke és Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója.
karmacsi