Arattak a szalókaiak

Megyei Ki Mit Tud?-döntő

2002. október 18., 02:00 , 92. szám

Vasárnap a beregszászi művelődési központban rendezték meg a KMKSZ Ifjúsági Szervezete által meg­hir­detett Ki Mit Tud? vetélkedősorozat megyei döntőjét.

Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke üdvözölve a résztvevőket és a közönséget, elégedetten állapította meg, hogy a kétkedő hangok ellenére, az akadályokat leküzdve, résztvevők és szervezők egyaránt sikeresen jutottak el a döntőig. A rendezvénysorozat általános sikerén felbuzdulva a KMKSZ ISZ szeretné, ha a jövőben hagyományosakká vál­nának a kárpátaljai ifjúság körében a hasonló tehetségkutató versenyek.

A továbbiakban a színpadon olykor a profikat megszégyenítő magabiztossággal mozgó fiatalok produkcióiban gyönyörködhetett a közönség, végül Babics Zsuzsanna, a beregszászi művelődési központ igazgatója vezette zsűri kihirdette a végeredményt.

Néptánc és színjáték kategóriában minden korosztályban a szalókaiak vívták ki a győzelmet.

Népdal kategóriában a legkisebbek közül Pinte Annamária, míg a 11–17 évesek között Tan­c­zár Katalin végzett az élen.

A szavalóknál és a mesemondóknál Szántó Annamária, Ho­lovács János és Zsurki Gabriella; hangszeres zene kategóriában pedig Háger Sándor lett a győztes.

A legkisebb táncdalénekesek versenyében Soós Emese, míg az idősebbek közül Kiss Julianna és Jurinka Zsanett produkcióját ítélte legjobbnak a zsű­ri.

A legnagyobb küz­­­delmet a modern tánc kategória versenye hozta. Végül a 6–10 évesek között Pal­lagi Júlia, a középkorosztályban a The Queens of Dance tánc­csoport, míg a legnagyobbaknál Bi­lán­csik János örülhetett a győzelemnek.

Az egyéb kategóriában a be­nei tánccsoport rock’n rollja aratott sikert.

karmacsi