A honfoglalás üzenete
Emlékünnepség Tiszacsomán
Múltunk meghatározó eseménye, az ezeréves magyar történelem döntő momentuma volt a honfoglalás, az a pillanat, amikor a magyar törzsek Árpád vezérletével a Vereckei-hágón keresztül a Kárpát-medencébe érkeztek – hangzott el azon a hagyományos ünnepségen, melyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség rendezett a hétvégén Tiszacsomán, a falu határában feltárt honfoglalás kori temető területén kialakított emlékparkban.
A megemlékezés görög katolikus liturgiával kezdődött, melyet Demkó Ferenc parochus celebrált. Ezt követően a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiójának Ez az én vallásom című verses-zenés összeállítása hangzott el a helyi templomban. Innen az ünnepség résztvevői a falu határában kialakított, s azóta folyamatosan bővített, csinosított honfoglalási emlékparkba vonultak, ahol Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, az esemény házigazdája köszöntötte a megjelenteket, beszédében a honfoglalás jelentőségét hangsúlyozva, mely a magyar nemzet egész további történelmét meghatározta.
Szakács Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja ünnepi beszédében az emlékpark területén feltárt leletegyüttes rendkívüli jelentőségére hívta fel a figyelmet, melyek egyértelműen bizonyítják, a magyar törzsek a Vereckei-hágón át léptek e földre. „Több mint ezer év távlatából talán mindegy lenne, hogy valójában hol történt a magyar törzsek bevonulása a Kárpát-medencébe – fejtegette a szónok. – Attól a pillanattól válik jelentőssé az esemény, hogy elfogadjuk azt a minden kisiskolás által elképzelt jelenetet, amikor Árpád, áthaladva a vereckei bérceken, kijelentette: ezek a zöld erdők, ezek a dús legelők, ezek a halakban bővelkedő folyók lesznek a magyarság otthona. Mert ezzel véget vetett a vándorlásnak, hazát teremtett. Azt, hogy ma itt vagyunk, magyarok lehetünk, elmondhatjuk magunkról, hogy nemzet vagyunk, ezek a percek alapozták meg.”
– A vérzivataros huszadik század után egy reménysugár a magyarság számára, hogy egyszer majd lebomlanak a mai határok, amit az Európai Unió korszaka hozhat meg számunkra – mondotta a főkonzul. Ennek kapcsán a diplomata részletesen szólt Magyarország uniós csatlakozásának következményeiről. Meggyőződésének adott hangot, hogy a schengeni határok megteremtésének célja nem az egykor volt vasfüggöny újbóli felépítése. Az Európai Unió határának tovább kell tolódnia kelet felé, s a jelenlegi feladat a minimálisra csökkenteni annak a történelmi időszaknak a hátrányait, amíg ez valósággá válik – hangsúlyozta Szakács Zoltán.
– A honfoglalásra emlékezve egy újabb nemzeti ünnepet teremtettünk – állapította meg beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, abban látva a nemzeti ünnepek jelentőségét, hogy ilyenkor a magyarság a saját igazságairól szólhat. – De mi az igazság egy olyan korban, amikor sokan, sokfélét és nagy hangon beszélnek? – tette fel a kérdést. –A mi magyar igazságunkat az igaz magyar ember meghallja, mert van hozzá füle, meglátja, mert van hozzá szeme – vélte Kovács Miklós, hangsúlyozva, hogy azoknak a lelkét kellene megnyitnunk, „akik nagyothallanak vagy süketek.” Ünnepeink azok az őrtornyok, amelyekből ezek az igazságok felismerhetők és bemutathatók, mondta. Hitünknek, történelmünknek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy mindenkit meg tudjunk győzni annak igazáról, hogy amit mi akarunk, az közügy, azt nem lehet kikerülni – hangsúlyozta a szónok. „Ha a nemzeti megmaradásnak van tízparancsolata, annak első parancsolata mindenképpen úgy kell hogy hangzodjék: ne félj. Mert aki fél, az egyúttal vakká és süketté is válik, az nem tudja meglátni az igazságot, mert nem meri felemelni a fejét; az igazságot, melynek lényege, hogy mindenkinek személyesen is tennie kell valamit ” – mondta végezetül Kovács Miklós.
A megjelenteket köszöntötte Pősze Attila, Tiszacsoma polgármestere és Orosz Sándor, a beregszászi járási állami adminisztráció elnökének első helyettese. A rendezvényen jelen volt továbbá Somogyi László, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja, dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Szabó Árpád, a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium igazgatója, Bartha Ferenc, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének alelnöke.
A megemlékezést a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium diákjainak és Seres Tímeának, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészének előadásában elhangzott versek, dalok színesítették.
ntk