A magyar irodalom első Nobel-díja

Kertész Imrének ítélték az irodalmi Nobel-díjat

A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat Kertész Imrének ítélte a svéd Királyi Akadémia csütörtökön. Ezzel olyan neves írókat előzött meg, mint az ugyancsak jelölt perui Ma­rio Vargas Llosa, az amerikai Norman Mailer vagy a cseh Milan Kundera. A Kossuth-, József Attila- és Herder-díjas író, műfordító az első a magyar irodalomban, akit Nobel-díjjal tüntetett ki a 216 éves múltra visszatekintő testület.

A díjat – a hagyományoknak megfelelően – Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át. A díjjal ez évben 10 millió svéd koronának (mintegy 1 millió USA-dollárnak) megfelelő összeg jár.

A Királyi Aka­démia az indoklásban kiemelte 1975-ben megjelent első regényét, a Sorstalanságot, amely­nek főhőse egy kamasz­fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté.

A zsidó szár­mazású Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 14 éves korában Auschwitzba deportálták, majd Buchenwaldba vitték, ahonnan 1945-ben szabadult ki.

Kertész Imre 1948-ban érettségizett Budapesten, s ez évtől a budapesti Világosság című lapnál dolgozott, de 1951-ben, amikor a lap párthű lett, felmondtak neki.

Ezután két évig katona volt; 1953 óta szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedik, német nyelvű szerzők – Freud, Hofmannsthal, Nietzsche, Roth, Schnitzler, Wittgenstein – műveit ülteti át magyar nyelvre.

Önéletrajzi ihletésű regénye, a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett meg, kiadását először visszautasították.

A később a kortárs európai irodalom alapművévé váló ho­lo­kausztregényt a megjelenésekor teljes csend fogadta Magyarországon. Erről maga Kertész Imre számolt be 1988-ban, A kudarc című regényében.

Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, a kiszolgáltatott és tragikus sorsra ítélt egyén elemzését adta.

Írásainak fő témái: a XX. század szörnyűségei, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség.

– Ha egy új regényre gondolok, mindig Auschwitzra gondolok – idézte az író honlapját a svéd Királyi Akadémia.

Műveit több mint egy tucat nyelvre lefordították. Jelentős művei: A nyomkereső (1977), A kudarc (1988), Kaddis a meg nem született gyermekekért (1990), Gályanapló (1992), Jegyzőkönyv (1993), Valaki más (1997), A száműzött nyelv (2001).

Kertész Imre 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat és Déry Tibor-jutalmat, 1990-ben Örley-díjat és az Év Könyve-jutalmat, 1992-ben Soros-életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1999-ben a Magyar Zsidó Kultúráért címben részesült.

1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásár nagydíját kapta, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek (Pour le Mérite), ez a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint ki érdemelte volna meg korábban a magyar irodalom nagyjai közül a Nobel-díjat, Kertész Krúdy Gyulát nevezte meg.

MTI–ntk