Őszi gólyák

2002. október 18., 02:00 , 92. szám

A KMTF Hallgatói Önkormányzata idén harmadik alkalommal rendezte meg gólyatáborát, amelynek a Tivadarfalvai Református Líceum adott otthont. A rendezvény vendégei voltak Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Orosz Ildikó, a KMTF elnöke és Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke.

Orosz Ildikó köszöntőjében elmondta, a főiskola újdonsült hallgatóinak nagyon sok megpróbáltatáson kell még keresztülmenniük, legelőbb is itt, a gólyatáborban, később vigyázniuk kell majd arra is, hogy a vizsgaidőszakban nehogy túl korán tanuljanak meg repülni.

A felsősök ötletgazdag próbáknak vetették alá az újoncokat, akiknek mind fizikai, mind pedig szellemi képességeiket latba vetve kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak a gólya címre. A szervezők és a gólyák focimérkőzésén mindenesetre a tapasztaltabb véndiákok bizonyultak jobbnak 4-3 arányban.

kz