Újra termelhet a 9. tárna
Aknaszlatinai sóbánya
November elsejétől várhatóan újra megindul a só kitermelése az Aknaszlatinai Sóbánya 9. tárnájában. Mint ismeretes, a bányarészben idén tavasszal súlyos vízbetörés következett be, s a folyamatos vízszivárgást azóta sem sikerült teljes mértékben megszüntetni.
A víz kiemelésére szolgáló rendszer szeptembertől teljes kapacitással működik, és eddig közel félmillió köbméter vizet emelt a felszínre. A szakértők szerint további egymillió köbméter víz eltávolítása szükséges ahhoz, hogy fel lehessen térképezni a vízbetörés okát és gócpontjait. Az okokat illetően biztosnak látszik, hogy a hatalmas vízmennyiség a felszínről szivárog a bányába, mégpedig feltehetően a közeli tőzegláp víztartalékaiból.
Jelenleg óránként mintegy 60 köbméter víz szivárog a tárnába, szemben a szivattyúk 300 köbméter/órás kapacitásával, így rövidesen ismét megindulhat a termelés. Ez egyelőre maximum havi 3000 tonna sót jelent majd (a tárna normál kapacitása havi 25 ezer tonna), mivel mind a termelési rendszer, mind a főakna teljes körű felújításra szorul.
A bányászok bizakodó hangulatát erősíti, hogy a hírek szerint folyamatban van azon, az ukrajnai szénbányákat nyár óta már megillető kedvezménynek a szlatinai sóbányára való kiterjesztése, melynek értelmében a bányavállalat bevételeit elsősorban a bérek kifizetésére és a bérhátralékok törlesztésére fordíthatná.
P. Zs.