Szent Mihály ünnepét méltatták

Tiszabökény

2002. november 15., 01:00 , 96. szám

A görög katolikus egyház november 8-án méltatja Szent Mihály főangyal ünnepét. Tisza­­­­­bökény és a környék görög katolikus hívei is ezen a napon gyűltek egybe, hogy ünnepi szentmise keretében tisztelegjenek a település temp­lomának védőszentje előtt.

Az utrenye elvégzését követően Marosi István helyi parochus köszöntötte a környező egyházközségekből érkező papvendégeket és zarándokokat. A szentmisét Kis Attila magyarországi pa­rochus mutatta be, aki szentbeszédében az angyalokról és azok küldetéséről szólt. Mint elmondta, Szent Mihály volt az, aki kitaszította az Isten dicsőítése helyett önmagukat középpontba állító bukott angyalokat. Végül felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy Isten teremtményeinek legfontosabb feladata az Ő nevének dicsőítése.

A szentáldozást követő körmeneten Trescsula László karácsfalvai pa­rochus vezetésével szentírási idézetek hangzottak el, majd a nagy ünnepre való tekintettel olaj került a hívek homlokára.

V. N.