Újabb 1553 családtámogatási pályázat sorsa dőlt el
Ülésezett a KMPSZ elnöksége
November 12-én Beregszászban ülésezett a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöksége. A testület meghallgatta Fodor Évának, a „Szülőföldön magyarul” program munkatársának beszámolóját a beérkezett gyermektámogatási pályázatokról, majd az elnökség pozitívan döntött az 1553 pályázat sorsáról. Ezt követően a szövetség november 30-ára tervezett közgyűlésének előkészítésével kapcsolatos kérdéseket vitatott meg az elnökség, valamint szóba kerültek a nyári továbbképzési programjavaslatok is. Az elnökség végül úgy határozott, hogy a Kárpátaljai Magyar Iskolák Fóruma által kidolgozott oktatási koncepcióval kapcsolatban állásfoglalást készít elő, melyet a közgyűlés elé terjeszt majd.
O. T.