Mikulás-járás Kárpátalján
Akadt dolga a Jó Öregnek
Az idei év ismét nem kedvezett a rénszarvasok húzta szánnak, a Mikulást azonban ezúttal sem tántorította vissza a hó hiánya.
Beregszászban csütörtökön a művelődési házban vendégeskedett a Mikulás, melynek nézőterét már jóval a kezdés előtt zsúfolásig töltötték a kíváncsi és izgatott gyerekek. A Mikulás-napi matiné szervezői – a művelődési ház és a KMKSZ megyei szervezete – ezúttal is kitettek magukért, a változatos program keretében többek között színházi előadást, betlehemes játékot is láthattak a jelenlévők. A délután fénypontjaként ingyenes tombolajátékra került sor, melyen rengeteg édesség és számos értékes ajándék talált gazdára.
Szalókán a hagyományoknak megfelelően a mikulás-postaláda gyűjtötte össze a gyermekek kívánságait, melyben ezúttal több mint nyolcvan levél várt elolvasásra. December 5-én ebéd után ismét elindult a mikulásmobil a község utcáin. A szalókai Öreg idén sem volt fukar, a kis település lakóin kívül az eszenyi, bakosi, csapi, nagydobronyi gyermekek is részesültek a Fehérszakállú ajándékaiban. A szinte kifogyhatatlan puttonyból több mint 150 csomag került elő a szponzorok és a szülők jóvoltából. A KMKSZ helyi alapszervezete egy kisebb ajándékcsomaggal járult hozzá az apróságok ünnepéhez, s az ügyes kezű asszonyok és férfiak (Orosz Edit, Soós Erzsébet és Ferenc, Báthory Ilona, Bacskai Béla és Anikó) arról is gondoskodtak, hogy minden címzetthez pontosan érkezzen a meglepetés.
A református líceumokban vidám ünnepi műsor várta a Nagyszakállút.
Nagydobronyban a másodikosok humoros vetélkedője és paródiái után érkezett meg a Mikulás, aki által azután mindenki elküldhette ajándékát a maga címzettjének. A csomagokban a kisebb plüssjátékok ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint az ébresztőóra vagy apró dísztárgy.
Tivadarfalván a líceumba Krampusz is érkezett a Fehérszakállúval, akik a kellő hangulat megteremtése után szétosztották ajándékaikat a diákok között. A tisztálkodó- és írószereket tartalmazó egységcsomagokhoz a lányok ékszerdobozt, a fiúk repülőgépes vonalzót kaptak, ezenkívül az egyes osztályok és szobák Mikulásai is számos egyéni meglepetést tartogattak az ott lakóknak.
Nagyberegen a líceumi élet fonákságait bemutató paródiákat követően csillagszórókkal várták a diákok az Ajándékosztogatót, aki hó hiányában csengős szekéren gördült be a tanintézmény udvarára. A Mikulás először a járási tanulmányi versenyek győzteseit jutalmazta ajándékcsomaggal, majd a többiek is egy-egy plüssjátékkal lettek gazdagabbak. Az est meglepetéseként a líceum diákjai egy-egy ének fejében kipróbálhatták a Fehérszakállú járművét is.
Olasz–Váradi