Ady Endre: Karácsony

2002. december 20., 01:00 , 101. szám

Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén’ a földnek válni,

Hogy megváltóját béfogadja.

Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék

Szivükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg...

 

Kihűlt a szív, elszállt a lélek,

A vágy, a láng csupán a testé;

Heródes minden földi nagyság

S minden igazság a kereszté...

Elvesztette magát az ember,

Mert lencsén nézi az eget,

Megátkozza világra jöttét –

Beteg a világ, nagy beteg...

 

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve...

Óh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!...

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!...

 

Karácsonyi ünnep van, érezzük az emelkedettséget. A lélek derűjét, bizakodását. Meg­­nyugvásba ér az ember, és nem tudja visszatartani a kiáradó mosolyát. Bensőséges közösségi béke ez, mert részévé avat az egész, és én magamban érzem az egészet. Nem töredékes, hanem emelkedett, nem részleges vagy elszigetelt; nem irányul senki, semmi ellen, hisz a célja önmagában rejlik, min­dent befogad. Az öröklét üzenete, szerteáradó megnyugvás, no és persze sok-sok földi jóság. Fonott kalács és fenyőillat, ügyetlen dugdosás a szekrény körül, fiókok becsapódása, kicsik csilingelése égen-földön: megszületett a Megváltó.

De ki tudja végleg elfelejteni a mindennapok küzdelmét, a magunk árnyékát? Erről a hangulatról számol be Ady verse. Különösen fájdalmas sora az „elvesztette magát az ember”, mert eszünkbe idéz egy másik félelmetes sort: „elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. A költőnek nem célja az ünneprontás, csak a rendkívüli aggodalom készteti, hogy így szóljon. Mind a mai napig érvényes igazságokat mond: „Kihűlt a szív, elszállt a lélek, / A vágy, a láng csupán a testé...” „Elvesztette magát az ember, / Mert lencsén nézi az eget...” A költő azért kiált új Messiásért, hogy a régihez visszatérhessünk.

Penckófer János