Majd kétezer mosoly

Tele iskolatáska a Jézuskától

2002. december 20., 01:00 , 101. szám

Mintegy kétezer kárpátaljai magyar első osztályos arcán csillant fel az öröm az adventi időszak közepén az Apáczai Közalapítvány által meghirdetett és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség segítségével lebonyolított Iskolatáska-akciónak köszönhetően.

Az iskolatáska maga is meglepetésként érte az elsősöket, hát még a benne talált tanszerek: különböző füzetek, írószerrel teli tolltartó, színezőeszközök, számolópálcika stb. Egyik-másik elsős olyan boldogan szorította magához a nem várt ajándékot, mintha soha nem akarná többé elengedni. A meglepetésükből felocsúdott gyerekek aztán nem egyszer szívesen énekeltek, szavaltak is a Jézuska postásainak, ahogyan az például az elmúlt héten történt a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolában.

– A KMPSZ tankönyv- és tan­esz­köz­tanácsának munkatársai figyeltek fel erre a pályázati lehetőségre – nyilatkozta lapunknak dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. – Az ak­ció független a Szü­lőföldön magyarul támogatás tanszercsomagjaitól, azt a későbbiekben fogják meg­kapni a szülők, amint folyósítják a támogatást. Nagyon sok családban okoz gondot a gyermekek tanszerellátása, ezért különösen nagy öröm a számunkra, hogy a közalapítványnak köszönhetően egy-egy karácsonyi ajándékkal tudjuk támogatni a magyar kultúrát.

O.T.