„Szálljon béke minden házra!”
Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozó
Idén is a karácsonyvárás jegyében zajlott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával évente megrendezett Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozó, melynek a beregszászi művelődési ház adott otthont december 14-én, szombaton.
A KMKSZ nevében Bakancsos László, a szövetség beregszászi járási középszintű szervezetének elnöke nyitotta meg a rendezvényt, azon kéréssel fordulva a betlehemes hagyományokat őrző és ápoló csoportokhoz, hogy lelkesen művelt „tudományukat” a későbbiekben osszák meg a következő nemzedékekkel is, hogy az évtizedekig tiltott, majd újjáélesztett hagyomány mindig részese lehessen a kisebb-nagyobb magyar közösségek karácsonyi ünnepének.
A szakmai zsűrit – Pápai Viktória és Geszti Zsófia néprajzkutatókat – Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára mutatta be, majd sorra színpadra szólította az „örömhírt mondó” betlehemes csapatokat.
A 13 fellépő csoport között egyaránt akadtak régi és új „találkozósok”, illetve újjáalakult és átszerveződött, vagy éppen évek óta azonos felállásban játszó, összekovácsolódott csapatok, melyek ezúttal Eszenyből, Szalókáról, Bátyúból, Tiszacsomáról, Macsoláról, Beregszászból, Csetfalváról, Salánkról, Sárosorosziból és Gyertyánligetről érkeztek a találkozóra.
A „Krisztus nevében hírt mondó” betlehemesek szép szóval kértek bebocsátást a „kalács illatú, meleg szobába”, hogy „szerencsés, lencsés, paprikás jó estét” kívánjanak az ünnepváróknak és „sorra beszéljék” a csodalátás történetét. Az első és második pásztorok, királyok, angyalok, no meg az állandó „humorfelelősök”, a nagyorrú, pásztorsubás, „ősz, penészes szakállú” öregek szentséges játékában idén is jól megfértek a jó poénok és szórakoztató elemek, amiről elsősorban az esetenként színészi adottsággal is megáldott sziporkázó „húzóemberek” gondoskodtak.
Az előadásokat követően a csoportvezetők mutatták be néhány szóban a csapatokat. Az Ugocsából érkező salánki betlehemesekről Kész Rita elmondta, a csoport egy a nagyapáiktól, apáiktól tanult, évtizedek óta játszott történetet elevenít fel, melyet minden salánki otthonban szívesen látnak. Az egyik legnagyobb múltra visszatekintő eszenyi csapatot Bakura Sándor mutatta be, aki – mint elmondta – minden évben arra buzdítja a fiatalokat, hogy ne csupán szerepet játsszanak, de éljék is át a betlehemi történetet.
Végül a zsűri az eszenyi, a tiszacsomai és a salánki betlehemeseket hirdette ki a találkozó győzteseinek, akik így december 20–22. között Budapesten képviselhetik Kárpátalját az Országos Betlehemes Találkozón. A zsűri különdíját Sárosoroszi és Csetfalva csapatának ítélték oda. A találkozó résztvevői az oklevelek mellett átvehették a Dorcas Alapítvány és a KMKSZ által felajánlott könyvjutalmat, valamint a budapesti családok édességet tartalmazó ajándékcsomagjait.
Popovics Zsuzsanna