Szcientológia

Mostanában arra gondoltam, divatosabbra veszem a figurát, modernizálódni kellene, haladni a korral. Talán megnöveszteném a hajam, úgy hátul összekötve, persze nem lenne egy vastag copf. Esetleg fülbevalót tennék az egyik fülembe vagy vehetnék egy bőrruhát motorral. Ez viszont sok pénzbe kerülne, meg aztán ezek csak külsőségek, pedig belülről kellene újítani, az elavult elveket kidobálni, újakkal pótolni.

Itt van például ez a magyar­ság­mánia. Modern ember fütyül a nemzetre, kozmopolita és világpolgár. De hát ezzel úgy sem tudnék szakítani, túlságosan régi szenvedély, valami mást kellene kitalálni. Itt van még a másság. Az igen, az nagyon korszerű és divatos lenne, de nekem erről mindig a férfiak és a nők mássága jut eszembe. A melegségről pedig az a melegség, ami egy csinos nő láttán elfog. Már ezen sem igen tudok javítani. Talán az ízlést kellene átformálni, például eltolni a zenehallgatást a keményebb rock irányába, és hagyni a fenébe Beethoven zongoraműveit. De hát ez megint hülyeség, ennyi élvezet jár az embernek. Na de itt van a vallás, itt aztán tényleg lehetne valamit újítani. Sok évtizede vagyok tagja egy történelmi egyháznak, ami ma már ugyebár eléggé snassz, maradi, olyan falusias, mucsai. A kis vallások, az igen, azoké a jövő. Egy ilyen kis vallást kellene megcsípni, talán valami keletit, olyan bő ruhásat, van belőlük bőven, hisz 160 bejegyzett vallás van Magyarországon.

Éppen mikor ezen meditálok, elém hozott a sors egyet. Vonatra várva a budapesti Keleti pályaudvaron, hatalmas sárga sátorra lettem figyelmes. Keresztet imitáló jelek minden oldalán, sárga ruhába öltözött tizenévesek sürögnek-forognak körülötte, befelé invitálva a járókelőket. Kiderült, hogy ez a Szcientológiai Központ kihelyezett sátra. Besétáltam egy huszonéves fiatalember társaságában – fényképek, brosúrák és tinédzserek ugyancsak sárga anorákban „önkéntes lelkész” felirattal. Az első kérdésemnél kisült, hogy naiv vidéki ember vagyok, azt hittem, a lelkész az papot jelent. Pedig az csak a lélekkel foglalkozó embert, emberkéket jelenti, mint ahogyan például a cipész a bőrrel foglalkozó ember. A fiatalember tágra nyílt szemmel csodálkozott, hogy én ezt nem értem, és szerinte természetesen lehetne a vállalati ügyintézőt ügyésznek hívni. Tovább kérdezősködtem, érdekelt a téma. Nem sokat tudok a szcientológiáról, valami szabadkőműves jellegű társaság lehet, sokan támadják, halálos harcban vannak a pszichiáterekkel, annyi azért rövid idő alatt is kiderült, hogy a valláshoz, az Istenhez semmi köze. Az a sejtésem, csak azért lett bejegyezve vallásként, hogy az állami támogatásokat megkapja. A fiúcska magyarázott dianetikáról, kommunikációról, segítségről az önmegvalósításban, kurzusokról és irodalomról drága pénzért, így aztán nem lettem sokkal okosabb, most sem tudom, hogy mi az a szcie­n­toló­gia, és búcsúzáskor láttam a fiúcska arcán, ő is megkönnyebbült távozásom láttán. Úgy látszik, menthetetlen vagyok, és alkalmatlan az új vallás befogadására. Így aztán maradi, öreg szivarként tengetem tovább életem, minden divatozás nélkül, vasárnaponként templomba járva.

Tithli