Új tetőt kapott a borzsovai templom

Felújítás előtt és után

2003. február 7., 01:00 , 108. szám

A borzsovai református templom 1835 óta szolgálja a híveket ma is látható alakjában, az évek során azonban szűk lett a reformáció előtt készült épület.

Négy évvel ezelőtt a helyi gyülekezet elnyerte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett pályázatot a templom átfedésére. A támogatás a Teleki László Alapítvány közreműködésével jutott el a címzettekhez.

– Stark István viski építészmérnök és csapata vállalta a munka elvégzését – mondta Halász Dezső, a gyülekezet lelkipásztora. – Amikor úgy kívánta a munka, akkor heten dolgoztak, máskor öten. Év végéig mindenképpen be kellett fejeznünk a munkálatokat. Le kellett szedni a régi tetőt, javításra szorult a gerenda, szarufa, ezután kerülhetett sor az új tetőcserép felrakására. Ezt a munkát decemberben kezdték el a mesterek, de a hónap végére így is elkészültek.

A torony szerkezete sajnos nem tette lehetővé, hogy egyúttal oda is új cserép kerüljön, így annak tatarozására a későbbiekben kerül majd sor.

– Régebben a templomokat fazsindellyel fedték, ez a templom azonban nem olyan régi, s esztétikailag is ez a borítás kívánkozott rá. A hírek szerint a Teleki László Alapítvány nem szokott félkész templomokat hagyni maga után, ha elkezd egy felújítást, azt be is fejezi. Ígéretet kaptunk rá, hogy ebben az évben folytatni fogják a munkát, lecserélik a külső és belső vakolatot, így teljesen megújul majd az Isten háza.

O. T.