A 235. segélyszállítmány

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

A Magyar Vöröskereszt és az Ukrajnai Vöröskereszt kárpátaljai regionális szervezete együttműködésének köszönhetően február 13-án Kárpátaljára érkezett az immár 235. segélyszállítmány, dr. Kató Ernő, a Magyar Vöröskereszt főtitkár-helyettesének kíséretében.

A hét tonnányi tartós élelmiszert, tisztító- és mosószereket, to­vábbá új és használt ruhaneműt a Vöröskereszt ung­vári, valamint be­regszászi járási szervezeteinek adták át. A csak­nem 9,7 millió forint értékű se­gély meghatározó hányada a szociálisan hátrányos helyzetben lévők között kerül kiosztásra, akikről a helyi Vöröskeresztnek rész­letes nyilvántartása van. A szállítmány részeként jelentős mennyiségű ágy- és fehérnemű érkezett a napokban Mezőváriban megnyíló idősek rehabilitációs központja részére.

A két szervezet további együtt­működésével kapcsolatban dr. Kató Ernő elmondta: az ung­vári járási Onokivci (Felső­do­mo­nya) községben a szervezet kez­de­ményezésére létesítendő kór­ház céljaira gyűjtött 6 millió forintnyi pénzadományból a kór­házépület teljes felújítását sze­ret­nék finanszírozni. Az intézmény belső berendezését a Budapesti Heim Pál Gyermekkórház és a Szolnoki Hetényi Géza Kórház ajánlotta fel. Tovább folyik az adományok gyűjtése az orvosi segédeszközökre és műszerekre.

A déli órákban a Magyar Vöröskereszt küldöttei Beregszászban meglátogatták azt a két étkezdét, ahol a téli hónapokban 70 szociálisan hátrányos helyzetű és egyedül álló számára biztosítanak naponta meleg ebédet a Magyar Vöröskereszt és egy svájci adományozó jóvoltából.

V. N.