Világíts a magad helyén!

KRISZ-nagygyűlés Beregszászban

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

Idei első nagygyűlését tartotta az egyéves Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet szombaton a beregszászi református templomban. Taracközi Ferenc alelnök köszöntését követően Pocsai Sándor csongori lelkipásztor hirdetett igét a Kárpátalja különböző településeiről érkezett ifjak számára. Dániel élete értékes élet volt, hangsúlyozta, mert rendkívüli lélek volt benne, Isten segítségével felül tudott emelkedni a világon, így az oroszlánok között is béke és védettség várta. A nagygyűlés egyes napirendi pontjai között a Credo együttes énekeseivel feldúsult KRISZ-zenekar adott elő egyházzenei remekműveket.

Taracközi Ferenc a szervezet múltjáról szólva elmondta, 12 központi rendezvény, ifjúsági találkozó, munkatársképző s számos helyi szervezésű csendesnap áll már mögöttük. Az alelnök köszönetet mondott mindazoknak, akik ezt lehetővé tették, ugyanakkor az elmúlt időszak hiányosságait sem rejtette véka alá. Felidézte a szervezet által kitűzött célokat, a tagok által vállalt kötelezettségeket, majd döntésre szólította fel a megjelenteket a KRISZ jövőjével kapcsolatban. Ezt követően a résztvevők körzetenként felosztott csoportokban megbeszélték az idei munkatervet. Mint az a hirdetések között elhangzott, elkészült a szervezet által kiadott énekeskönyv, az elkövetkezőkben megváltozik a KRISZ szervezeti struktúrája, utazótitkárok helyett egyetlen titkár fogja majd össze az alapszervezeteket, akinek személyére pályázatot hirdetett a szervezet. A nagygyűlést a Hajnalcsillag dicsőítő csoport énekei zárták.

Olasz Tímea