A remény közössége

„Hordozzátok egymás terheit!”

2003. március 7., 01:00 , 112. szám

A kárpátaljai Hit és Fény közösség idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, összefogva a szellemileg sérült embereket, közeli hozzátartozóikat és barátaikat – tudtuk meg a szervezet helyi koordinátorától, Deák Nellitől.

– A történet 1993-ra nyúlik vissza, amikor vidékünkön járt Král Edit, az egyik budapesti Hit és Fény közösség tagja. Kezdeményezésükre láttunk hozzá a helyi értelmi fogyatékos gyerekeket nevelő családok felkutatásához és szerveztünk számukra találkozókat, kirándulásokat, lelkigyakorlatokat. Jelenleg Huszton és Técsőn működik egy-egy kisebb közösség, átlagosan 35-40 állandó tagot tömörítve.

– Van-e kapcsolatuk más ukrajnai közösségekkel?

– Ukrajnában jelenleg 16 közösség működik, mi a lembergiekkel 1995-ben ismerkedtünk meg. 2001-ben velük együtt utaztunk el Lourdes-ba, a nemzetközi Hit és Fény fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett világméretű zarándoklatra. Azóta is jó barátságban vagyunk velük, számos közös találkozót, nyári táborozást, hétvégi kirándulást szerveztünk már, a múlt évben pedig együtt ünnepeltük az ukrajnai Hit és Fény fennállásának tizedik évfor­du­lóját.

– Ki lehet tagja a közösségnek?

– Nemzetiségi, vallási hovatartozástól függetlenül bárki, hisz egy ökumenikus szervezetről van szó. A remény és a szeretet jegyében célunk az értelmileg sérült személlyel megértetni, hogy feladata van; a szülőknek szeretnénk támaszt nyújtani, felismertetve velük sérült gyermekük benső ajándékait; a segítő barátoknak pedig utat próbálunk nyitni a sérült emberrel való barátság és az elkötelezettség felé.

-lia-

1971-ben egy szülőkből és pedagógusokból álló kis csoport Jean Vanier és Héléne Mathieu vezetésével zarándoklatot szervezett a franciaországi Lourdes-ba, értelmi fogyatékos fiatalok, szüleik és barátaik számára. Ekkor született meg az értelmi fogyatékos emberek és családtagjaik lelki, erkölcsi támogatását felvállaló keresztény szervezet létrehozásának ötlete. A Hit és Fény ökumenikus nemzetközi mozgalom jelenleg több mint hetven országban közel 1300 közösséget számlál.