A magyarság itt élni akar
KMKSZ-közgyűlés a Felső-Tisza-vidéken
Visken tartotta idei közgyűlését a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete, melyre vasárnap került sor a Kölcsey Ferenc Középiskolában. Az ülést megtisztelte jelenlétével Kovács Miklós, a szövetség elnöke.
A Felső-Tisza-vidéken jelenleg 6289 tagja van a szövetségnek, ami ezerkétszáz fős növekedést jelent a 2001-es létszámkimutatáshoz képest. Magyar igazolványt eddig 10 105-en váltottak ki, a kedvezménytörvény eredeti tartalmának megőrzése érdekében szervezett aláírás-gyűjtési akcióhoz pedig 7718-an csatlakoztak – hangzott el ifj. Sari József elnöki beszámolójában. A 12 alapszervezetet tömörítő középszintű szervezet összesített számadatai azt mutatják, hogy a vidék magyarsága él, élni akar és szükség esetén kész a közösségi véleménynyilvánításra, a szervezett fellépésre – fűzte hozzá az elnök.
Sari József elismerően szólt a Kőrösmezőn létrehozott Teleházról, illetve gratulált ahhoz, hogy a helyiek összefogása révén nemrég sikerült az ottani római katolikus egyházközség tulajdonába vonni az újraindított magyar iskola és óvoda épületét, ami fontos biztosíték lehet a jövőre nézve.
A kárpátaljai magyarság ugyanúgy, mint egy évvel korábban, ismételten kiállt a státustörvény mellett, és a KMKSZ által az elmúlt hetekben lebonyolított aláírás-gyűjtési akció során közel hatvanötezren támogatták annak megtartását – emlékeztetett beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. A kedvezménytörvény eredeti formájában az egységes magyar nemzet koncepciójából indul ki, ez adja a jogszabály lényegét – hangsúlyozta az elnök.
A továbbiakban szó volt a vízumkényszer bevezetéséről, a kedvezménytörvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatásról, a Kárpátaljai Magyar Szülők Szövetsége helyi alapszervezeteinek megalakulásáról, valamint a középszintű szervezet által tervezett ez évi kulturális rendezvényekről. Ez utóbbiak kapcsán Balázs István viski fafaragóművész tolmácsolta a Máramarosszigeten élő, ugyancsak Balázs István nevű alkotótársa felajánlását, miszerint az saját költségén megfaragná Huszt egykori koronaváros emlékoszlopát, hogy Hosszúmező és Visk után ez a város is híven emlékezzék történelmére.
A jelenlévők végül megerősítették az alapszervezetek által a megyei közgyűlésre delegált küldöttek névsorát.
pzs