Három kárpátaljai kitüntetett

Művészeti díjakat adtak át Budapesten

2003. március 21., 01:00 , 114. szám

Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség Minisztériumának minisztere március 15-e alkalmából művészeti díjakat adott át múlt pénteken a budapesti Iparművészeti Múzeumban. A díjazottak között ezúttal három kárpátaljai magyar alkotót köszönthettünk.

A kulturális tárca vezetője ünnepi köszöntőjében kiemelte, a kitüntetésben részesült művészek, alkotók tevékenységükkel méltán érdemelték ki az elismerést. Kiváló színművészeti és színháztudományi tevékenységükért 13-an vehettek át Jászai Mari-díjat, köztük Trill Zsolt, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művésze. Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért továbbá József Attila-díjban részesült Vári Fábián László költő, kiemelkedő újságírói tevékenységéért pedig Táncsics Mihály-díjat vehetett át Füzesi Magda, a beregszászi Beregi Hírlap szerkesztője.

Az átadási ceremóniát követően lapunk kérdésére Trill Zsolt elmondta, kellemes dolog díjazottnak lenni, számára mégis az jelenti a legnagyobb boldogságot, hogy Kárpátaljáról egyszerre hárman is a kitüntetettek között voltak. „Jó volt, hogy a kitüntetés átadásakor mellettem lehettek színésztársaim, mert úgy érzem, ez az elismerés nekik is szól. A díj birtokában ezután is ugyanúgy kell dolgozni, ahogy idáig dolgoztunk, vagy még jobban, hisz az elismerés egyben kötelez” – fűzte hozzá a színművész. (Mint emlékezetes, tavaly Vidnyánszky Attila, a színház rendezője ugyancsak Jászai Mari-díjban részesült.)

Vári Fábián László költő, néprajzkutató születésnapja előtt egy nappal vehette át a József Attila-díjat.

– Nem az első eset, hogy kitüntetést veszek át – nyilatkozta lapunknak a költő. – Mindnek megvolt a maga jelentősége, szépsége, de a József Attila-díj a legrangosabb. Ösztönzően fog hatni ez az elismerés a további tevékenységemre, mert mindenképpen azt bizonyítja, hogy nem pusztába kiáltott szó, amit elmondok, leírok, meghallgatásra talál nemcsak az olvasó, hanem olyan fórumok előtt is, amelyek olykor kitüntetésekről döntenek.

P. Zs.–O. T.