Drágább lesz a mobiltelefónia

Távközlésitörvény-módosítás

2003. március 28., 01:00 , 115. szám

Leonyid Kucsma államfő nemrég aláírta a távközlési törvényben eszközölt módosításokról szóló jogszabályt, melynek értelmében a jövőben minden bejövő telefonhívás díjmentes lesz, s nemcsak a vezetékes, hanem a mobiltelefonos hálózaton is. A törvénymódosítás értelmében a jövőben minden telefonos szolgáltatónak át kell térnie a másodpercenkénti szám­lázási rendszerre. A törvény hat hónappal a közzétételét követően lép hatályba.

Mint ismeretes, 2002 decemberében Leonyid Kucsma államfő megvétózta a díjmentes bejövő hívások bevezetéséről szóló törvényt és javaslataival együtt pótlólagos megvitatásra visz­sza­küldte azt a parlamentbe. A mobiltelefonos szolgáltatók is két ízben fordultak a parlamenthez, valamint az államfőhöz azzal a kéréssel, hogy ne fogadja el, illetve ne írja alá a törvénymódosítást, mivel a változás technikai problémákhoz, a távközlési piac válságához vezethet. Februárban azonban a parlament az elnöki vétót leküzdve másodszor is megszavazta a törvénymódosítást.

A döntés nyomán a két vezető ukrajnai mobiltelefonos szolgáltató, a Kyivstar GSM és a UMC máris úgy határozott, hogy az eddigi négy helyett két másodpercre csökkenti a díjmentes hívás időtartamát. A mobiltelefonos operátorok egy speciális tarifa bevezetését is kezdeményezik a vezetékesről mobiltelefonra irányuló hívások esetében. Az eddigi tarifa 36 kopijka volt percenként, a törvénymódosítás nyomán azonban akár percenkénti 1,5–2 hriv­nyára is növekedhet. Nem zárják ki a szolgáltatók azt sem, hogy veszteségeik miatt kénytelenek lesznek megemelni a kimenő hívások tarifáját, s ezáltal jóval drágábbá, már-már luxussá válhat a mobiltelefon használata.

Ukrajnában jelenleg több mint 3,8 millió a mobiltelefonos, és több mint 10 millió a vezetékes telefonos előfizetők száma.

Baráth József