Szűz Mária Örömhírvétele

Búcsú Beregszászban

2003. április 11., 02:00 , 117. szám

A görög katolikus egyház április hetedikén méltatja Szűz Mária Örömhírvételének ünnepét. Hétfőn ez alkalomból gyűltek egybe Beregszász és a környék katolikus hívei a helyi görög katolikus szentélyben.

A templom búcsúnapjának ünnepén Beregszászba látogatott Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke, valamint Jurij Dzsu­­­d­zsár főhelynök, segédpüspök.

Szentbeszédében a püspök atya rámutatott: Isten az emberek iránti szeretetből Fiát küldte a Földre, ezzel adva örök életet számára. Ennek a kegyelemnek közvetítője az Istenszülő Szűz Mária is, aki engedelmességgel és alázatossággal fogadta az Úr angyalát. „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint” – mondja Mária, majd elfogadja és hagyja, hogy az Úr kegyelme átjárja és munkálkodjon benne. Fogadjuk mi is olyan alázattal Isten szándékát, ahogy azt Mária tette – fogalmazott Milan Sasik.

A szent liturgiát ünnepi körmenet és miroválás zárta (a hívek homlokának szentelt olajjal való érintése). Végül Margitics Volo­dimir helyi parochus köszönte meg a püspöki látogatást, valamint a zarándokok és a jelenlévő parochus atyák részvételét.

– lia–