Megkezdődtek a munkálatok

Árvízvédelem

2003. április 18., 02:00 , 118. szám

Kárpátalja ve­szélyez­te­tett folyószakaszain elkez­dődtek az állami árvíz­vé­delmi programok megvaló­sí­tásával kapcsolatos mun­ká­latok – jelentette be a múlt héten Volodimir Csipak, a kárpátaljai vízgazdálkodási főosztály vezetőjének he­lyettese.

A tisztségviselő azt is elmondta, hogy a megyében három árvízvédelmi pro­jekt végrehajtása van folyamatban. Ezek egyike a Tisza víz­gyűjtőjének komplex rendezésére irányul, míg a másik kettő az általános árvízvédelmi intéz­ke­dé­seket, illetve a mezőgazdasági területek áradásoktól való megóvását foglalja magában. A három program végrehajtására a központi költségvetésből az idei évre összességében 24 millió hrivnyát (kb. 4,5 millió USD) különítettek el. A vízgazdálkodási főosztály arról is tájékoztatott, hogy április 8. és 10. között Ungváron ülé­se­zett az ukrán–román vízügyi kormányközi vegyes bizottság, ame­lyen a felek megvitatták, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az árvízvédelmet és a határvizek szeny­nye­zésektől való megóvását a Ti­sza, a Szeret, a Prut és a Duna közös sza­ka­sza­in. Abban is meg­állapodtak, hogy közös erőfeszítéseket tesz­nek egy­más gyor­sabb tá­jékoztatása érdekében árvíz ese­tén. A román fél is tervbe vette olyan automatikus árvízi jel­ző­rend­szer kiépítését, mint amilyen már részben működik Kár­pát­alján. A Tiszának egyébként 65 kilométernyi szakasza képez ha­tár­folyót a két ország között.

Varga Béla