2003. április 25.

2003. április 25., 02:00 , 119. szám

A keleti egyház a húsvét utáni vasárnap Tamás apostolnak a hitetlenségéből a hitre térését ünnepli. Ez a mozzanat egyben Tamás realizmusának a megjelenése is. Rákérdez arra, ami nem világos számára. Nem kendőzi el, nem magyarázza meg, nem titkolja, hogy számára nem világos és nem egyértelmű a feltámadás. „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ujjamat a szegek helyébe nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, nem hiszem!”(Jn. 20,25) Bizonyosságot, magyarázatot keres arra a tényre, amely előtte áll: a FELTÁMADÁSRA. Nem akar csordaember lenni, aki azt mondja, amit a többiek. Sem a pillanatnyi érzelmeitől irányított ember, aki virágvasárnap „Hozsan­ná”-t, nagypénteken pedig „Feszítsd meg!”-et kiabál. Sem olyan, akinek nincs véleménye. Tiszta realitással felteszi a megválaszolásra váró kérdést (mert a sorok közt ez olvasható!): látható-e, érezhető-e, megtapasztalható-e, felfogható-e a FELTÁMADÁS? Mert tudja, hogy amíg személyes tapasztalattá nem válik a feltámadás valósága, addig bezárkózva kell maradnia (a többi apostollal együtt).

A hitünkről való tiszta kérdésfeltevése, meggyőződésének ereje abban rejlik, hogy rádöbbenünk: „minden értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért történt.” Ezáltal a személyes megváltottságom és feltámadásom is biztosítva van. Krisztus az „Én Uram és én Istenem!” is.

Marosi István
karácsfalvai görög katolikus parochus