Feliratok

Az oroszok bejövetele után – a bejövetel szó elfogadott Kárpátalján, hisz a csehek is bejöttek, a magyarok is bejöttek, az oroszok is bejöttek; tehát a bejövetel után berendezkedett az új rendszer. Az itt élő magyarok léte nagyon zavaró tényező volt, ezért a hatalom részéről kialakult az a hozzáállás, hogy amiről nem beszélek, az nincs is. Mindent, ami magyar vonatkozású volt, leromboltak, eltüntettek. Száműzetett a magyar nyelv is, főleg a városokból; mert hát a magyarok nem beszéltek, és ha beszéltek is, csak otthon, zárt ajtók mögött.

A magyarul beszélő ruszin értelmiség helyzete is nehéz volt. Nehéz volt úgy viszonyulni a magyarokhoz, hogy az új hatalomnak imponáljon, mert mindig kéznél volt a két vád: az egyik, hogy pártolod a magyarokat, a másik pedig, hogy gyűlölöd a magyarokat. Az első esetben szemükre hányták, hogy várták a magyarokat, kollaboráltak: zászlósi rang, karpaszomány a Horthy-hadseregben, meg ilyesmik. Így aztán tanácsos volt letagadni nemcsak a magyarnyelv-tudást, de azt is, hogy életében egyáltalán látott magyar embert az illető. Persze a másik vád, a magyarellenesség sem volt életbiztosítás: ha gyűlölöd a magyarokat, lehet, hogy harcoltál is ellenük, talán tagja voltál a szics-gárdának, az ukrán nacionalizmus pedig ugyan­­csak főbenjáró bűn volt. Így aztán létrejött egy hallgatólagos megegyezés, miszerint magyarok nincsenek is Kárpátalján. Ennek megfelelően minden magyar felirat eltűnt a városokból. Azt a néhányat, ami véletlenül mégis megmaradt, lopva mindig elolvastuk, ha arra jártunk, mint például a huszti központi patika utcai hőmérőjén olvasható magyar szavakat.

Ilyen világot éltünk abban az időben, és csak nagyon lassan engedett a szorítás, még Sztálin halála után is. Az enyhülés egyik jele volt, hogy hosszú kérvényezés után rokoni meghívólevéllel már Magyarországra is el lehetett utazni. Nagy dolog volt egy ilyen utazás, ünnepnek számított az indulás és ünnep volt a megérkezés. Az utazást kellő készülődés előzte meg, különböző tárgyak beszerzése – porszívó, táskarádió, villanyborotva, lemezjátszó, szemes kávé stb. Magyarországon aztán ezek eladása után visszafelé jövet a polgár megrakta bőröndjét gyer­mekholmival, cipővel, ruhával és ezerféle egyéb lommal.

Egyik barátom egy ilyen magyarországi látogatása után meghívott magához vendégségbe. Ilyenkor következett a részletes úti beszámoló, sőt valamilyen csekély ajándékot is kapott a barát, rokon vagy ismerős. Házához érve meglepetéssel láttam a kiskapura szerelt „harapós kutya” feliratot. Tudtam, hogy nincs kutyája, és azt is láttam, hogy a felirat új. A házigazda elém jött, és akkor egy szemvillanás alatt megértettem, miről szól a magyar felirat. Bent aztán megkaptam a magam ajándékát is – talán mondanom sem kell, hogy egy zománcozott „harapós kutya” feliratot.

Kutyám nekem sem volt, de még aznap kiszegeztem a feliratot a kiskapura, s ma is ott díszeleg. A baráti kör tagjai valamennyien ugyanezt az ajándékot kapták, így aztán a városka utcáján sétáló idegen rájöhetett, hogy itt magyarok is laknak, bármennyire láthatatlanok is.

Tithli