Iskolások jótékonysági koncertje Salánkon

Emlékparkot és étkezdét akarnak

2003. május 2., 02:03 , 120. szám

Salánkon vasárnap 14 órai kezdettel jótékonysági koncertet tartanak a kultúrházban. Szervezői – a KMKSZ helyi alapszervezete és a Salánki Középiskola – ily mуdon szeretnék felhívni a faluközösség figyelmét az épülő Rákóczi-emlékparkra és az iskolai étkezde kialakításának fontosságára, amihez a polgárok anyagi támogatását is kérik.

– Elkészült a Nagyságos Fe­je­delem Koltai László által faragott szobra, a továbbiakban a területrendezés és a parkot védő kerítés megépítése következik – tudtuk meg Daróczy Györgytől, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökétől. – Ez utóbbi költségeihez járulna hozzá a vasárnapi koncert, valamint ahhoz, hogy a későbbiekben minden salánki gyermek, felnőtt egyaránt magáénak érezze a falu központjába álmodott Rákóczi-emlékparkot; vigyázza, féltse, nemcsak mint történelmi emléket, de mint a közösségi összefogás jelképét is.

– És az iskolai étkezde?

– Salánknak 1999 óta van modern, jól felszerelt iskolája, amelynek létrehozásából annak idején a helyi közösség is jócskán kivette a részét – mondja Barta József igazgató. – Egyedül közösségi termünk, illetve étkezőhelyiségünk nincs, ezeknek szeretnénk helyet adni az évek óta kihasználatlan, eredetileg kazánháznak tervezett különálló épületben. Mi magunk erre szánnánk a nyarat, az elhatározás azonban önmagában kevés, a megvalósításhoz anyagiakra is szükség van. A vasárnapi koncert bevételének fele ezen vállalkozás „alaptőkéjéül” szolgálna, a továbbiakban ehhez kérünk majd támogatást a járási oktatási osztálytól és külföldi támogatóinktól is.

P. Zs.