Tisztújító közgyűlés után a MET

2003. május 9., 02:00 , 121. szám

Május 2-án és 3-án a Kaposvár melletti Mosdós község Tüdő- és Szívkórháza adott otthont a Magyar Egés­z­­ségügyi Társaság (MET) megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ülésnek.

A mintegy 1400 anyaországi és a határokon túl élő magyar ajkú orvost és szakápolót tömörítő szervezet sikeresnek mondható évtizedet tudhat maga mögött, hiszen a MET talán az egyetlen olyan határokon átívelő társaság, amely az elmúlt években töretlen fejlődést produkált. A mostani rendezvényen „Legújabb eredmények a magyar egészségügyben” címmel összesen 29 előadás hangzott el a két nap során. Ezeken Kárpátalját dr. Sütő Mihály, az Ungvári Állami Egyetem professzora képviselte (megyénkből egyébként 25 orvos és szakápoló vett részt a konferencia munkájában).

A kétnapos rendezvény zárásaként került sor a MET tisztújító küldöttközgyűlésére, amelyen újraválasztották az elnökséget. A leköszönő és örökös elnökségi taggá, illetve tiszteletbeli elnökké választott dr. Andrásofszky Barna helyett a jövőben dr. Mikola István (korábbi egészségügyi miniszter) látja majd el az elnöki tisztet. A kárpátaljai küldöttek megerősítették tisztségében dr. Csík Adalbert Ferenc elnökségi tagot, a KMET elnökét.

Ugyancsak kárpátaljai vonatkozású hír, hogy a jubileumi közgyűlés ünnepi műsorában fellépett az ungvári Credo együttes is.

Jakab Lajos
badalói családorvos