Oroszoknál és amerikaiaknál egyszerre „bevágódni” nem lehet?

Válaszra váró kérdések

A májusi ünnepek tiszteletére beállt holt szezon csak a napokban ér véget, de azért uborkaszezon még sincs, így nem kell hajánál fogva előrángatott témákon rágódnia az elemzőnek.

Az őrségváltás a RUH élén nem nevezhető szenzációnak. Már hónapok óta eldöntött tény, hogy a nemzeti demokrata szervezet éléről távozik a megfáradt ex­külügyminiszter, Udovenko, hogy helyén egy energikus ex­külügy­miniszter, Taraszjuk próbáljon meg fiatalos lendületet vinni a párt életébe. A választást szentesítette Juscsenko, a Mi Ukrajnánk vezetője is, akinek folyamatos dilemmája, hogy kizárólag a saját embereire támaszkodjon vagy pedig a blokkhoz tartozó nemzeti demokrata pártokra is. Az utóbbiak ideje sokak szerint már lejárt, és a Messiás vitte be a hátán a vezetőiket a parlamentbe, ahol azok csak koloncok a nyakán. Tény viszont, hogy a külső nyomás alatt eddig mindig elsősorban az állítólag levitézlett pártemberek (valamelyik RUH-hoz tartozók) tartottak ki, a pragmatikus „ifjú oligarchák”, bürokraták és más efféle elemek pedig jóval nagyobb arányban futamodtak meg. Logikusnak látszik tehát Juscsenko törekvése, hogy saját embereit az élre állítva próbálja meg életképesebbé tenni a patinás nevű pártokat.

Úgy tűnik, a többi számottevő belpolitikai eseménynek is van külpolitikai vonatkozása.

A gyenge volt szocialista országoknak most komoly lehetőségeik vannak „bevágódni” az amerikaiaknál. Miután néhány európai közép-hatalom (Franciaország, Németország) és Oroszország nem állt be a sorba az iraki háború kérdésében, a jenkik jelezték a szegényebbeknek, hogy jó pontokat lehet szerezni. Ukrajna a vegyvédelmi alakulat kiküldésével máris feledtette a Kolcsuha-ügyet. De tovább kellene lépnie, és ugyancsak részt kellene vennie az Irakot ellenőrző katonai kontingensben.

A fő kérdés, hogy mit szeretne ezzel elérni az ukrán hatalom, miféle „stikli” jóváírását. Talán a 2004-es elnökválasztás referendum útján vagy más, „adminreszurszos” módszerrel történő elhalasztását, esetleg megmalmozását? Kiszivárgott értesülések szerint ebben a kérdésben Ukrajna, illetve annak vezetése negatív jelzéseket kap. Vagyis a Nyugat (elsősorban az USA) a tisztességes elnökválasztáshoz köti az ukrán vezetés megítélését.

Arról, hogy mire jutott az orosz és az ukrán elnök a fontos ukrajnai belpolitikai kérdéseket illetően a Krímen, még kevesebbet tudni. Ahhoz, hogy tisztázzák az AN–70-es repülő közös fejlesztésének ügyét, illetve hogy tető alá hozzák a gázszállítási konzorciumot, nem kellett volna több napig informálisan tárgyalniuk. Ugyanakkor viszont egyértelmű, hogy Putyinnak nem tetszik Ukrajna dörgölőzése az USA-hoz. Nem könnyű dolog tehát ez a többvektorúság az ukrán külpolitikában. Amikor az amerikai–orosz viszony kiéleződik, akkor az ország automatikusan az üllő és a kalapács közé kerül.

Külföldön nyilatkozott Litvin házelnök az alkotmányos reformról. Ami meglepő, elég egyértelműen negatívan. Az elnöki adminisztráció volt vezetője, amióta házelnökké lett, önállósította magát. Hacsak Litvin fél-ellenzéki megnyilvánulásai nem azt a célt szolgálják, hogy ezzel helyzetbe hozzák a következő elnökválasztásokra. Végül is, ha annak idején a KGB-főnök Marcsukot el lehetett adni ukrán nacionalistaként, akkor miért ne lehetne ugyanezt megismételni egy volt adminisztráció-vezetővel? Kijelentéseit, hogy semmiképp nem lesz elnökjelölt, egyébként körülbelül annyira veszik komolyan, mint a jelenlegi Garantáló hasonló tartalmú állításait. De hát éppen az teszi (többek között) érdekessé az ukrán politikát, hogy mindenre lehet két ellentétes magyarázatot találni. Aztán az idő majd megmutatja, melyik volt igaz.

Az is lehet persze, hogy az igazságot leleplező idő annyira hosszúra nyúlik, hogy addigra már nem is lesz érdekes a válasz. A költségvetési botrány például anélkül hunyt ki, hogy valójában véget ért volna. Valaki időről időre kinyilatkoztatja, hogy volt valami, mire a nyilatkozó ellenlábasai lanyhán cáfolnak.

Ami viszont a közeljövő valóban nagy kombinációit illeti – lesz-e referendum?; ki lesz a hatalompárti elnökjelölt?; tényleg önként távozik-e Kucsma a politikából?; az amerikaiak vagy az oroszok befolyása bizonyul erősebbnek? stb. –, úgy gondolom, ezekre már a nem is oly távoli jövőben egyértelmű választ kaphatunk.

Sz. K. M.