Kisebbségiek nagy produkciói

Nemzetközi színházfesztivál Munkácson

2003. május 23., 02:00 , 123. szám
Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház: Karnyóné

Május 17–25-e között zajlik Munkácson Etno-Dia-Szféra címmel a IV. Nemzetközi Színházfesztivál, amelyen a határon túli vendégek mellett Ukrajna nemzetiségi színházai is fellépnek.

Szombaton, a parádés programot kínáló rendezvény ünnepélyes megnyitójának napján Halina Herenko munkácsi művésznő tárlatát tekinthették meg az érdeklődők, majd még ugyanezen a napon mutatta be a lembergi M. Zany­kovecka Ukrán Nemzeti Akadémiai Drámai Színház a Sárika c. operettet.

Vasárnap a Kárpátaljai Állami Orosz Drámai Színház Bolond, ez a szerelem c. vígjátéka került bemutatásra Jevhen Tiscsuk rendezésében. A vendéglátó társulat egyébként több darabbal is készült a rendezvényre, így a nézők a továbbiakban a Késői szerelem, valamint a Pezsgőt és hintót c. előadásokat is láthatták még.

Május 19-én, hétfőn lépett színre az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata a nagy sikerű Karnyóné c. kétfelvonásos vígjátékkal. A Vid­nyánszky Attila rendezte darab sajátos stílusa és formája a közönséget is szinte az előadás részesévé, szereplőjévé tette. Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke virággal köszöntötte az előadókat, Lengyel Zoltán pedig Munkács vezetősége nevében oklevelet, emlékérmet és emléklapot nyújtott át a színművészeknek.

A rendezvény keretében a továbbiakban az odesszai zsidó és a kirovográdi roma színház zenés-táncos programmal, a Krími Tatárok Zenés-Drámai Színháza Anton Csehov egy darabjával várja a nézőket.

A fesztivál zárónapján a Belarusz Állami Drámai és Zenés Színház mutatja be a Luxusosztályú felfordulás, avagy Tánc a halottal c. vígjátékot.

A szervezőknek köszönhetően a tartalmas programból a gyerekek sem maradtak ki. Május 19-től 23-ig a legfiatalabb színházkedvelőket a Kárpátaljai Állami Orosz Drámai Színház várja naponta a Barátom, a Nap c. meseelőadással.

Karabeles Jána